Itt az első fejezet, de szeptemberig többel nem szolgálhatok... sajnálom...
A nevem, Kristen Stewart, 21 éves vagyok, és nagyon okos. Ezt nem azért hangsúlyoztam ki, hogy önmagam dícsérjem, hanem mert ha ez nem lenne így, akkor nem vettek volna fel a Harwardra. Mikor kicsi voltam, láttam a Dr. Szöszit, és azóta – akkor még viccnek szántam, de – ügyvéd akartam lenni. Nem csak azért mert jól keresnek, hanem mert védik az emberek igazát. Jó, tudom, evvel nem mindenki van így, van aki kenőpénzért az anyját is eladná. De én nem ilyen leszek. Harmad éves vagyok a jogi egyetemen, és van egy pasim, akit nagyon szeretek. Nate a világ legjobb pasija. Jövő hónapban lesz két éve, hogy járunk. A Harwardon ismertem meg, s az első pillanatban, mikor megláttam beleszerettem. Sosem gondoltam volna, hogy valakit lehet ennyire szeretni. Az amit érzek iránta, az már több is mint szerelem. Minden gondunkat elmondjuk egymásnak, s nincsenek titkaink. Mindent megosztunk egymással, mert ez így fair. Legalábbis én ezt gondoltam...
Nagyon sötét van kint, s az utcában a lámpák sem égenek. Biztos elvették az áramot. Ősz van, tehát nem ma van a föld napja. Még szerencse, hogy a kocsimnak van reflektorja. Sőt az még nagyobb szerencse, hogy hamarabb elengedett minket a tanárunk. Mikor hazaértem leparkoltam a kocsit a házunk elé, amit Nateel közösen vettünk. Egyikünk sem szegény, mindketten befolyásos családból származunk. A házból gyéren jött a fény. Az is a hálóból. Bementem a házba, s felkapcsoltam a villanyt. Úgy látszik nem vették el az áramot a házakban is. Lepakkoltam a dolgaimat, s úgy döntöttem felmegyek a hálóba, hátha ott találom Nateet. Felmentem a lépcsőn s furcsa zajra lettem figyelmes. Benyitottam a szobába, de azt hiszem jobb lett volna, ha nem teszem meg. Nate épp egy szőke macát dugott az ágyunkban. Abban az ágyban, ahol én nap mint nap alszok. Nate nem vett észre, csak amikor elkeztem halkan suttogni
- Te jó Isten! – erre az alig hallható mondtara felfigyelt, s arca átment kielégültből rémültté.
- Nézd, Kris, ez nem az aminek látszik én csak... – kezdett bele a magyarázkodásba, de nem ment neki, úgyhogy úgy döntöttem nem is zavarok tovább. Elkezdtem szaladni, le a lépcsőn, egészen a kocsimig meg sem álltam. Láttam, hogy Nate szalad utánam, de egy alsónadrágban ez nehéz volt. Ez bizony New York, és október van. Tehát úgy döntött feladja a próbálkozást. Én eközben padlógázzal hajtottam, ki a sötét utcából, egészen a főútig. Miért most? Miért? Mikor a legtökéletesebb az életem! Ezt nem hiszem el! Ez nem is történt meg velem, ez csak álom, egy nagyon, nagyon rossz álom. Alig láttam valamit, mert közben a könnyeim is eleredtek. Csak most jutott el a tudatomig, hogy mindaz ami történt valóság. Nate és én már nem vagyunk egy pár. Ezek után soha többé látni se akarom!
Alig mondtam ki gondolatban a kis mondológomat, de máris jött a következő csapás.
Velem szemben láttam egy nagyon éles és világító fényt. Nem is tudom mi lehetett az, de csak azt érzékeltem, hogy reflex szerüen elfordítom a kormányt, s nekicsapódok valaminek. Fogalmam sincs mi történt, de azt hiszem, nem is fogok rájönni soha. Az egész világ elsötétült előttem, s csak azt éreztem, hogy valami puha nekinyomódik a fejemnek. Nem fájt sehol, de nagyon furán éreztem magam. Nem láttam semmit, csak hallottam a szirénákat. Remek, már csak ez hiányzott. Nem tudtam semmire sem gondolni, mert a következő pillanatban már a hallásom is tovatűnt, s nem éreztem már semmit sem. Teljesen olyan voltam mint aki be van tépve, s ül az út szélén, a saját mocskában...
Mikor magamhoz tértem először csak a hallásom jött meg.
- ... nyugodjon meg fiatalember, a hölgynek csak enyhe agyrászkódása van, nincs komolyabb baja. Minden rendben lesz... – ahogy hallottam a férfi hangját a lelkemet elöntötte a nyugalom. Hittem neki. Biztos rólam beszélt. Vagy talán nem?
- Köszönöm doktor úr – mondta egy másik hang. Ezt a hangot bárhonnan feismerném. Ez Nate. Tehát akkor csak rólam beszéltek. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezem, s megszorítja. Gyengéden, de mégis védelmezően – annyira sajnálom Kris. Nem kellett volna ezt tennem. Kérlek bocsáss meg... – éreztem, hogy valami nedves érinti a kézfejem. Talán egy könnycsepp? Nem láttam még őt sírni. Igazából, még pasit sem láttam sírni. Vagyis de, az oviban...
Ki akartam nyitni a szemem, hogy lássam milyen arcot vág Nate, s mikor ez sikerült, megbántam minden eddigi erőfeszítésemet. Elfacsarodott a szívem, h megláttam őt. De mikor ő meglátta az arcom lathatóan megkönnyebbűlt,
- Hál’ Istennek semmi bajod! Kris, ha történt volna veled valami, én esküszöm, soha nem bocsájtottam volna meg magamnak! Úgy sajnálok mindent ami történt! – úgy látsott csakis az igazat mondja. Hittem neki – nézd Kris, én már nem érzek ugyanúgy. Amióta megláttam Lilit, tudtam, hogy hozzád már csak gyerekszerelem fűz. Semmi több. Nagyon sajnálom – Nate szavai mély sebet kellett volna okozzanak, de én nem éreztem semmit. Csakis megkönnyebbülést. Talán egy kevés sajnálatot is, de szerelmet, vagy fájdalmat semmikép.
- Semmi baj. Tényleg. Mi nem vagyunk egymásnak teremtve – a szavaim hallatán Nate rögtön hívni akarta volna az orvost, mert látta, hogy nagyon súlyos agyrászkódást szenvedtem. De mikor megmondtam neki, hogy ez az egész igaz, és akkor is így gondolnám, ha nem történt volna meg a baleset rögtön leült a fenekére. De azért hívta az orvost, hogy megvizsgáljon.
Alig telt el egy perc, s máris az ajtóban termett a doki. Haja az egekbe állt, a szemei kékek voltak, a bőre pedig hófehér volt. Alig volt sötétebb a bőre a köppenyénél.
- Jó estét, a nevem Robert Pattinson, és én leszek az orvosa. Hogy érzi magát? – a hangja zene volt füleimnek. Olyan megnyugtató, sőt az egész jelenléte teljesen megnyugtatott. Azt hiszem, ezt hívják első látásra szerelemnek...
