2012. január 22., vasárnap

Válaszok + meglepi.

Helló! :*
Nos, mivel már több mint kilencezren meglátogatták szerény blogomat, úgy gondoltam, hogy  kötök veletek egy egyezséget. Ha a látogatóim száma eléri a 10.000-et, és ha meglesz az 50 követő, akkor megleplek titeket, egy extra hosszú fejezettel, amelybe ti mondhatjátok meg mit írjak bele. Nah, de ennyit a meglepiről...

Nagyon szépen köszönöm a 18.fejezethez írt megjegyzéseket! Szeretnék válaszolni is rájuk ;):

agika: Köszönöm hozzászólásodat, és örülök, hogy tetszettek! :* Megsúgom, hogy a következő fejezetben, ki fog derülni, hogy honnan tudta, hogy hol lakik Kris. ;)

orsy: Örülök, hogy neked is sikerült örömet okoznom. Igyekszem, minden fejezetbe beleszőni egy kis komédiát. :P Köszönöm a megjegyzésedet. :*

Nóci: Nem, nincs Robnak semmilyen "beépített" embere :D. Ki fog derülni a következő fejezetből, hogy Rob honnan is tudta meg, hogy hol lakik Kris. Neked is köszönöm hozzászólásodat! >:D<

ღDevilღ: Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de nyugi, nem sokáig lesz Robsten háza tájékán minden oké ;). Amúgy, mindennek megvan oka. A kibékülésnek, annak, hogy Rob meg sem lepődött, amiért Kris ilyeneket álmodik... nah, de nem mondok semmit. Majd mindenre fény derül. :P
Én is puszillak! És nagyon szépen köszönöm a komidat! :* X
Szeri van minden olvasómnak! :)
xoxo
N.

2012. január 17., kedd

18.Fejezet - Ismét együtt


Helló! :*
Meg is hoztam a 18. fejezetet. 
Remélem örültök neki ;) És nagyon szépen köszönöm a megjegyzéseket! Nagyon sokat jelent számomra, ha kapok hozzászólást! Ha látnátok, mekkora izgalommal olvasom minden egyes kommentet, akkor azt hiszem, hogy a sárga házba küldenétek :D :))
A másik blogomról pedig annyit, hogy ideiglenesen bezártam. Majd - talán - újra fogom kezdeni, ha ennek a történetnek vége ;).
Nem is dumálok tovább! Jó olvasást! :*
xoxo
N.



 - Rob? Te meg mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban álló személytől. Ez meg vajon honnan tudja a címemet? 
 - Kristen, beszélnünk kell. Kérlek - mondta, szinte könyörgő hangon. Vajon mi lehet a baj? Ennyire hiányzok neki? 
 - Oké - nem hívtam be, hanem felvettem a kabátomat, a csizmámat, és elindultam vele egy gyönyörű park felé. Imádok ott lenni. Olyan szép, télen-nyáron egyaránt. 

 - Szóval, mondani akartál valamit nem? - kérdeztem
 - Igen. Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled azon a reggelen én... - kezdett volna bele a magyarázkodásba, de nem engedtem neki. Rátettem a mutatóujjamat a pihe puha ajkaira, melyek pirosak voltak a hidegtől, és belekezdtem a saját kis monológomba 
 - Én nem haragszom rád. Sosem haragudtam, csakis magamra. Én voltam a hülye, mert nem fogtam fel, hogy neked mekkora fájdalmat okoztam ezzel az egésszel. És úgy gondolom, hogy néhány hülye álom nem ér annyit, hogy ezen összevesszünk. Szeretlek. Nagyon! Érted? - elvettem az ujjam a szájáról, és vártam, hogy meghozza az ítéletet. Habár, biztos meg fog bocsátani, mert az előbb ő kért bocsánatot tőlem, és képes volt Los Angelesbe utazni miattam. 
 - Én is szeretlek. Sőt, egyenesen rajongok érted. Mindenedért. A hangodért, a jóságodért, a szemeidért, az okosságodért... mindenedért! - válaszát, egy forró, szenvedélyes csók követte, amelybe még a lábaim is beleremegtek. Szorosan magához ölelt, mert hiába volt rajtam kabát, eléggé fáztam. Ezt ő is észrevette rajtam. Nem akarta, hogy tovább fagyoskodjak. Hazakísért, én pedig beinvitáltam, a házba. Otthon viszont, az ősök fogadtak, akiknek nem is szóltam, hogy elmegyek. Szerintem biztos nem vették észre a hiányom. 

Amint szembekerültem velük, rögtön kérdőre vontak
 - Kristen Jaymes Stewart, hol voltál? - kérdezte anyám, apám nem mert szólalni, mert mikor anyám ideges, jobb ha mindenki kussba van. 
 - Hát, csak sétáltam egyet. Szeretném bemutatni nektek Robertet, aki a barátom - az ősök arcán döbbentséget véltem felfedezni. Úgy néztek, mintha magát, a megtestesült szent lelket látták volna. 
 - Nem is mondtad, hogy van barátod - mondta anyám. 
 - Nem kérdezted - válaszoltam, s közben huncut mosoly terült el az arcomon - amúgy Rob, ők, mint gondolom már rá jöttél, a szüleim. Jules és John. 
 - Nagyon örvendek - mondta Rob, és kezet fogott apámmal, anyámnak pedig megcsókolta a kezét. Tiszta Don Juan! - gondoltam magamba. 
 - Rob, nincs kedved velünk ebédelni. Most lett kész a kaja - mondta anyám. Örülök, hogy ilyen jól kijönnek egymással a szüleim és Rob. 
 - Köszönöm a meghívást Mrs Stewart - mondom én, hogy kész Don Juan. Látszik, hogy angol, mert egy igazi úriember! Ritka az ilyen a mai világban. A férfiak többsége csak kihasználja a nőket, és nem törődik az érzéseikkel, de Rob más. Nem csak velem ilyen tisztelet tudó, vagy a környezetemben lévőkkel. Hanem mindenkivel. Ilyen emberre van szükségem.
Ebéd közben nagyon kellemesen elbeszélgettünk. Apám újfent megcsillogtatta a komikus énjét, mi pedig szakadtunk a nevetéstől. 
Ebéd után, elbeszélgettünk a nappaliban, Rob pedig a fényképalbumomat nézegette, melyben a gyerekkori képeim is benne voltak. Persze, benne volt a ballagáskor készült képeim is, és az albumomat is átlapoztuk, melyet 12. végén csináltatott az osztályfőnökünk. Többek között, olyan képek is voltak, a családi albumomban, amelyen én pár hónapos vagyok, és tök meztelen. Anyám azt mondta, hogy apu ötlete volt, hogy ilyen "aktfotókat" készítsenek rólam, azért, hogy legyen mit szégyellnem, ha nagy leszek. Hát, bevált a terve. Mikor Rob meglátta, kikerekedtek a szemei. 
 - Ez... khm, ez te vagy? - kérdezte, miközben a képemet nézte, amelyen én épp tök pucéran, lábaimmal a nyakamban pózoltam. Gondolom, mondanom sem kell, hogy remek rálátás nyílt lányságomra. A szüleim nem voltak a szobában, mert készülődtek. Ma ők mentek vendégségbe, és állítólag ott is alszanak, úgyhogy reggelig szabad a ház. Rob a fülemhez hajolt, rajtam pedig eluralkodott az izgalom. 
 - Ha jól látom, már akkor is puha, és párnás voltál, odalent.
 - Igen, jól látod, csak azzal az eltéréssel, hogy nem voltam annyira nedves odalent, mint most - ismét huncutul elmosolyodtam, Robnak pedig elakadt a lélegzete. Nem tétovázott sokáig. Féloldalasan elmosolyodott, majd megcsókolt. Először csak lágyan becézgettük egymás ajkát, de mikor Rob átcsúsztatta nyelvét a számba, rajtam eluralkodott a vágy. Belemásztam az ölébe, és szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. Megéreztem lábaim közt, hogy Rob már tettre kész, de ez vissza is rántott a valóságba. Most nem szabad. Amíg itthon vannak a szüleim, addig nem. Elszakadtam Rob édes ajkaitól.
 - Most nem lehet, még itthon vannak a szüleim - válaszoltam, és lemásztam róla. Pedig én is, teljesen be voltam már indulva, de nem szabad hagynom, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljek a vágyaim miatt. Apámat ismerve, még 50évesen is ezzel szívatna. Inkább folytattuk a képek nézését, és sajnos, nem az volt az egyetlen "fiatalkori aktfotóm". Szegény Rob, pedig majdnem eldurrant a gatyájában. Egy fél óra múlva viszont, apu és anyu teljes harci díszben jöttek lefele a lépcsőn, mi pedig már majdnem felrobbantunk a vágytól. 
Szerencsére hamar leléptek, s amint záródott az ajtó, mi felszaladtunk a szobámba. Alig záródott be a szobám ajtaja, s Rob máris nekidöntött, s vadul csókolni kezdtük egymást. Hangos zihálásaink villámként csaptak a csöndbe, amely eddig a szobámban uralkodott. Felvett az ölébe, s elvitt az ágyig. Lefektetett rá, és rögtön vetkőztetni kezdtük egymást. A gyomrom is beleremegett, ha arra gondoltam, hogy mit is fogunk csinálni. Hisz már vagy két hete nem volt action, úgyhogy nagyon kiéhezettek vagyunk. Már teljesen meztelenül feküdtem alatta, rajta már csak egy alsónadrág volt, és még mindig csak csókoltuk egymást. Nagyon hiányzott ez nekem. Hogy itt van velem, hogy megölelhetem, megcsókolhatom, szeretgethetem... 
Nem engedte, hogy jobban elmerüljek a gondolataimban, mivel egy utolsó forró csók után egyre lejjebb araszolt, s meg sem állt, a középpontomig, amely jelenleg nedves, és nagyon lüktet. Először csak puszikkal halmozta el, majd később nyelvét is bevetette annak érdekében, hogy minél hamarabb elmenjek. Mintha áramcsapás ért volna, úgy vonaglott a testem, Rob kezei és nyelve alatt. Hát, érti a dolgát az már biztos! Nyelvét, hosszú, ámde mégis férfias ujjai váltották fel. Egyszerre kettőt is eltüntetett bennem, s nem kelletett sok, a végső cél elérése érdekében. Az ujjaim a lepedőt markolták, s nyöszörögve tűrtem szerelmem kínzását. Amikor elmentem, a hátam ívbe feszült, és kéjes nyögéseim töltötték be a teret. Rob vigyorogva kúszott fel hozzám, és ismét az ajkaimat vette birtokba, aztán a nyakam kezdte szívogatni, s közben finoman, belém hatolt. Mindketten elégedett sóhajt hallattunk. Először csak lassú tempóban mozgott bennem de én nem sokáig bírtam ezt a tempót, s a fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb ritmusra. Rob a fülembe sóhajtozott, két karját - ami enyhén ki van gyúrva - a fejem két oldalánál tartotta, ajkaival pedig a nyakamat, és a fülemet halmozta el lágy csókokkal. Én annyira beindultam, ettől gyengédségtől hogy nem kelletett sok, amíg elértem a második orgazmusomat. Rob nem sokkal később követett engem. 
Egy kis ideig öleltük egymást, majd csókolózni kezdtünk. Ennek a csóknak pedig megint az lett a vége, ami az előzőnek... 

Egész éjszaka csak szeretkeztünk, és nem érdekelt minket az idő, vagy a helyszín. Csak élveztük egymás társaságát...

2012. január 9., hétfő

17.Fejezet - Sweet Home LA.


Pálinkás jó estét! :* :D
Remélem tetszeni fog ez a fejezet is... és bocsánat, amiért csak ilyenkor tudtam feltenni. >:D<
Ne sajnáljátok a komikat, és a pipákat! :*
Jó olvasást! 
N.




 - Szia anya! - köszöntem, amint leszálltam a gépről. Időre volt szükségem. Ki kellett szabaduljak a New York életemből, ezért hazautaztam. 
 - Szia kicsim. Minden rendben? Olyan sápadt vagy. Eszel te rendesen? - stb... anyám mindig így fogad, ha hazajövök. Egy "minden rendben"-el válaszoltam anyám kérdéseire. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de anyám kiszúrta, hogy valami nincs rendben. Szerencsére nem firtatta. 
Beszálltunk a kocsiba, anyám pedig elindította a motort. Egész úton azon gondolkoztam, hogy mekkora hülyét csináltam magamból, és persze szegény Ashleyből, amikor bekopogtunk azon az ajtón. Egy öreg néni nyitotta ki, aki azt feltételezte rólunk, hogy be akarunk törni hozzá. Lehetett kb 70éves is az öreglány, de arra nem gondolt, hogy ha én rabló lennék, akkor én nem KOPOGNÉK BE hozzá!!! Áh mindegy. Innen azt lehet kiköveztetni, hogy az öregek bogarasak. Persze tisztelet a kivételnek. 
Hogy én mekkora egy hülye picsa vagyok! Képes voltam egy ilyen kis hülyeségért szakítani Robbal. Na nem! Nem bánom hogy megtettem. Ő is azt akarta. Ő kezdett el veszekedni velem! De jogosan veszekedett velem, mert igaza volt. Neki ez az egész fájdalmat okozott, én meg csakis magamra tudtam gondolni, És ezek után ő futott utánam, és kérlelt, hogy ne hagyjam el. Akkora egy hülye voltam! Képes voltam elhagyni őt, néhány buta álom miatt...
Az viszont tény, hogy jelenleg sem tudom, hogy miért álmodtam olyasmiket. Egy belső hang azt súgja, hogy még nincs vége. Igyekeztem mindent kiűzni a fejemből. Jobbnak láttam ha az ünnepekre mindent elfelejtek. Elfelejtem Robot, meg a hülye álmaimat. Egyedül a családomra fogok koncentrálni.

 - Kris, hahóó! - szólalt meg anyám a vezető ülésről. Körülnéztem, és a házunkat láttam. Ilyen hamar megérkeztünk?
 - Szóltál? - kérdeztem vissza.
 - Igen, már vagy egy fél órája mondom neked, hogy megérkeztünk, de te a füled botját sem mozdítod. Tudom, hogy valami baj van. Akarsz róla beszélni? - anyám megértő Neki mindent elmondhatok. De most nem volt kedvem beszélgetni, csak bemenni a szobámba, ledőlni az ágyba, és aludni egyet. A több órás repülőút megtette a hatását. Olyan vagyok, mint egy nyolcvan éves mama, aki fel kelletett menjen a tizedik emeletre gyalog, mert elromlott a lift. 
 - Majd később megbeszéljük, oké?
 - Rendben. Majd holnap reggel - mondta, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból, és felkapva a csomagjaimat, bementünk a házba. Apa, amint meglátott, egy jó szoros ölelésben részesített. 
Amint beléptem a szobámba, elöltött a nosztalgia. Olyan emlékképek ugrottak be, mint például: amikor megkaptam az első telefonomat, amikor még "pláza cica" stílusban éltem napjaimat, amikor átmentem lázadóba, és amikor elhatároztam, hogy író szeretnék lenni, és az is, amikor először... khm... . Elképesztő, mennyi minden az eszembe jutott, egy röpke másodperc alatt. Olyan volt, mint egy film. Ha valaki megkérdezné, hogy eddig milyen életem volt, azt válaszolnám, hogy: csodás. Mint egy álom. Sokan irigyelnének, ha tudnák, mennyi mindenen mentem már keresztül. És azért is, mert hiába voltak rossz pillanatok: én mégis csak a jókra emlékszem. Remélem ez mindig így lesz. 
Kipakoltam a dolgaimat, s lementem a konyhába, kajálni valamit. Anyám épp előkészítette holnapra a terepet, hogy minden kész legyen. Mikor rendesen telepakoltam a hasamat, bementem a nappaliba, ahol karácsonyi filmeket néztem apuval. Nyúltunk a nevetéstől mindketten. Csak sajnos, amikor vége lett az egyik filmnek, apám olyan kérdést tett fel, amely minden hajadon rémálma:
 - És, hogy állsz a pasikkal?
 - Hát... - most mégis mit mondjak? - sehogy - és abban reménykedtem, hogy nem fogja tovább firtatni az ügyet. 
 - Vagyis, senki sincs a láthatáron, mi? - sajnos tévedtem - pedig olyan szép nő vagy Kris! Nem gondolod, hogy ideje lenne fognod magadnak valakit? Nem sirathatod egy életen át azt a köcsögöt - most Natere gondol - találnod kéne egy másikat.
 - Apa, ez hadd legyen az én dolgom oké? - próbáltam kedvesen elutasítani az "apai jó tanácsait". 
 - Rendben. Legyen, ahogy akarod - válaszolta. Nem sértődött meg, és szerencsére hanyagoltuk a témát. Nem szeretek a szerelmi problémáimról beszélni a szüleimmel. Sőt, senkinek sem szeretem elmondani, mert senkiben sem szabad megbízni, és ami a legfontosabb, hogy rohadtul nem tartozik senkire. Csak rám, és rá. 

Este lehetett tizenegy óra is, mire felmentem zuhanyozni, aztán lefeküdni.
Alig tudtam elaludni. Nagyon hiányzott Rob. Mindig akkor hiányzik, amikor az ágyban fekszek. Néha, aludni sem tudok, úgy fázok nélküle. Az elmúlt hetekben megszoktam, hogy mindig vele alszok, és most olyan rossz, hogy nincs kihez hozzábújhatnék. Vagyis de, a macim :(. De az nem Rob. És nem is sugároz olyan meleget mint ő. 
Éjszaka lehetett már három óra is, mire sikerült elaludnom. Beszélnem kellesz vele. Nem lehet, hogy egy ilyen szent ünnepen fasírtban legyünk. 

Másnap reggel, olyan arccal keltem fel, hogy ha egy idegen meglátott volna, azt mondaná, hogy engem tükörrel szoktak ijesztgetni. A szemeim alatt zöld (!) karikák, az arcom pedig sápadt volt. Sminkel próbáltam eltüntetni az éjszaka és Rob nyomait, több kevesebb sikerrel. Most nem beszélhetek vele, mert Los Angelesben vagyok, és szerintem ez nem telefontéma. Úgy gondoltam, hogy az újévet otthon töltöm. 
24.én segítettem anyámnak a konyhában, apa pedig a fával foglalkozott. Este elmentünk a rokonokhoz. 
Másnap reggel - ugyanúgy mint eddig - izgatottan szaladtam a fához, hogy kibontsam az ajándékaimat. Anyától egy válogatás CD-t kaptam: Best Of Sex Pistols. Apától pedig egy sapit. Én anyának egy fényképezőt vettem, mert kell a munkájához, és már régóta panaszkodott, úgyhogy vettem neki egy újat. Apának pedig egy fülhallgatót vettem. Az övé elromlott. 
Mi nagyban beszélgettünk, és nevettünk apám egyik beszólásán, mikor egyszer csak kopogtatni kezdtek. Úgy gondoltam, hogy az egyik rokon az, de amint kinyitottam az ajtót, nem várt meglepetés fogadott... 

2012. január 3., kedd

16.Fejezet - It's over?


Sziasztok!
Remélem vártátok már ezt a fejezetet! 
Nagyon örülnék, ha kapnék hozzá komikat, vagy csak pipákat! A másik blogomon is ma tettem fel az új részt. Ha minden jól megy, akkor csütörtökön jön a következő fejezet ;)
xoxo
N. 




"Beszélnem kell vele. Igen, az lesz a legjobb ötlet. Meg kell neki magyaráznom, hogy mit miért tettem. Az egyik boszorkány szerint New Yorkban van. Talán ő segítene megölni Klaust. 500éve menekülök. Elegem van ebből! Nem akarok menekülni. Szabad akarok lenni. És persze, ha megtudná, hogy felbukkant a hasonmás, és, hogy én változtattam át, csak azért, hogy ne tudja megtörni az átkot, biztos, hogy megölné Keterinat és engem is. Meg persze mindenkit, akit ismert. Vagyis a családja is veszélyben van..."

Rob mellkasán pihentem, mikor egyszer csak megszólalt a telefonom, megszakítva az álmomat. Rob még mindig aludt, a telefonom pedig abbahagyta a csergést. Kimentem a szobából, és vittem a telefonomat is. A kijelzőre pillantva megállapítottam, hogy Ashley mostanában vekkernek érzi magát. Visszahívtam, mert kíváncsi voltam, hogy mit szeretne közölni. Ha csak azért hívott, hogy megkérdezze, hogy " Szia, hogy vagy, mi csi?" , én komolyan mondom leütöm!
 - Szia, Kris, gond van!
 - Szia, mi történt? Ég a ház? - kérdeztem vissza. Olyan volt a hangja, mintha tényleg égne a ház...
 - Nem, nézd, én nem hittem neked, amikor azt mondtad, hogy te látod álmaidban, de utálna olvastam, és lehet, hogy igazad van. Ha valamilyen közöd van hozzá, de hát neked, milyen közöd lenne Katehez?
 - Mondjuk az, hogy az exférjével járok...
 - Igazad van, tényleg. És azt is olvastam, hogy ezt a képességet az indítja be, ha komolyabb ütést kap a fejed. 
 - És mondd csak, ha nem hittél nekem, akkor miért olvastál utána?
 - Hát... böngésztem a neten, és egyszer csak megjelent előttem az oldal. Figyelj, akármi a terved, segítek neked.
 - Azt álmodtam, mielőtt fel nem ébresztettél, hogy Kate itt van New Yorkban. A hotelt is láttam, ahol lakik. A "hasonmása", Elena, pedig meg akarja keresni, hogy megvédje őt, egy Klaus nevű pasitól. Egy óra múlva találkozunk nálam, oké? 
 - Rendben. De mi a terved? 
 - Majd elmondom.
 - Oké. Majd még beszélünk. Szia
 - Szia - ez akkor megvolt. Jó tudni, hogy "médium" - vagy mi a fene - lettem. Az álmomban a Belleclair hotelt láttam. Oda kell mennem. Meg kell tudnom, hogy ez az egész igaz-e vagy sem. Tudom, hogy semmi közöm az egészhez, de oka van annak, hogy ezt álmodom. 

 - Kris - szálalt meg egy hang a hátamnál. Hátrafordultam, és Rob állt velem szemben. 
 - Jó reggelt - mosolyogva közelítettem felé, de ő elhúzódott - valami baj van?
 - Nézd Kris, fogalmam sincs, hogy miket álmodsz, és, hogy miért, de megköszönném, ha nem mondanád el mindenkinek, hogy a halott feleségemről álmodsz. Ezek csak álmok, érted? Ez nem a valóság! Rengeteg időbe telt, amíg kihevertem, hogy elvesztettem őt, nem akarom, hogy felszakítsd a sebeimet - rosszul estek a szavai, de igaza van. Bele sem gondoltam, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozok neki. Szeretem őt. Ő az utolsó ember, akinek fájdalmat tudnék okozni.
 - Ne haragudj. De az, amit mondott Ashley, elég furcsa, és... nem tudom, hogy abból amit álmodtam mennyi igaz. Ma el szeretnék menni a Belleclair hotelbe, és majd meglássuk, hogy mi igaz, és mi nem. 
 - De mégis mire jó ez neked? Semmi közöd ahhoz, hogy mi van a nejemmel. Élvezed, hogy fájdalmat okozhatsz nekem? 
 - Itt nem rólad van szó, oké? Hanem rólam! Én álmodok mindenféle zavarba ejtő dolgokat róla, és utána szeretnék járni az egésznek. 
 - És ha utánajársz, akkor szerinted minden oké lesz? Akkor nem fogsz róla álmodni? Ugyan már Kris! Ne legyél már ennyire gyerekes! - már nem csak kiabált velem. Szint köpte felém a szavakat. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ez lesz a vége az egésznek. Könnyek szöktek a szemembe, de nem akartam megadni neki az örömöt, hogy sírni lásson. Összecsomagoltam a dolgaimat, és elmentem. Rob a konyhában ült, és nézett kifele az ablakon, és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, hogy hallja, hogy elmentem. Nem kellett volna, mivel utánam jött. 
 - Kris, hova mész? - kérdezte az ajtóból. Nem álltam meg, csak mentem, de ő követett - kérlek ne menj el - megfogta a csukómat, és magához húzott. Megbódított a kellemes illata, és a közelsége. De erőt gyűjtöttem, és ellenálltam neki.
 - Miért ne menjek? Te azt szeretnéd, hogy ne okozzak neked fájdalmat, és mint kiderült miattad álmodok hülyeségeket, szóval azt hiszem mindkettőnknek az lesz a legjobb ha nem folytatjuk ezt a kapcsolatot. Akkor én nem fogok álmodozni, te meg nem fogsz szenvedni - kitéptem a karomat a szorításából, és elindultam lefele a lépcsőn. Mikor hazaértem lezuhanyoztam, és átöltöztem. Alig hiszem el, hogy vége. Két hónap, két perc leforgása alatt ért véget. Azt hiszem, ez volt a jó döntés. Azok után, ahogy beszélt velem... még soha senki nem kiabált velem úgy, mint ő. Alig bírtam ki hazáig sírás nélkül. Amikor a zuhany alatt álltam, utat engedtem könnyeimnek. Amikor tükörbe néztem, megállapítottam, hogy így nem mehetek el sehova sem Ashleyvel. A szemeim pirosak voltak és duzzadtak, ugyanúgy mint az ajkaim, belül pedig fájdalmat éreztem. De nem törődtem vele. Jelenleg van nagyobb gondom is annál, hogy Robon rágjam magam. Pedig legszívesebben mindent félredobtam volna, és visszakönyörögtem volna magam hozzá. De ezt nem tehettem meg. Én ahhoz túl büszke vagyok. 

Amint megérkezett Ash, beavattam a terveimbe. Azt mondta, hogy ő mindenben mellettem áll. Azt viszont nem mondtam el neki, hogy mi történt Robbal. Majd beavatom később. 
Én vezettem, és egész úton Ash arról áradozott, hogy milyen figyelmes vele Jackson. Tettettem, hogy érdekel, és igyekeztem boldognak mutatkozni, és érdeklődőnek, de amikor rákérdezett, hogy velem mi a helyzet, inkább tereltem. Nem volt nehéz, mivel megérkeztünk. Belleclair hotel. Gyönyörű volt. Kívülről, és belülről is egyaránt.
Épp a recepció felé igyekeztünk, amikor beugrott egy kép: Egy ajtót láttam, és egy szám volt rajta. 1592. Azt hiszem tudom, hol van. 
- Figyelj, azt fogjuk csinálni, hogy kibérlünk egy szobát, egy-két órára, és átmegyünk hozzá oké?
 - Ho... áhh, mindegy. Én beszélek oké?
 - Oké - amig Ash kibérelt nekünk egy szobát, én körbenéztem. Azon járt az eszem, hogy vajon miért láttam ezt? Ki tudja milyen "képességeim" vannak... kezd elegem lenni ebből. 

Felmentünk az emeleten, és megkerestük az 1592es szobát. Lehet, hogy ez az egész csak egy baromság, és most hülyét fogunk csinálni magunkból, és az is lehet, hogy tényleg minden igaz, és az ajtó másik oldalán egy vámpír van. Erre a lehetőségre is fel vagyok készülve. Van nálam vasfű. Állítólag ez megvéd majd tőle. Adtam Ashleynek is, és bekopogtam. Nem telt bele sok időbe, mire ajtót nyitottak, és velem szemben állt...

Nah vajon ki? Majd megtudjátok a köviben. XD