17.Fejezet - Sweet Home LA.

Pálinkás jó estét! :* :D

Remélem tetszeni fog ez a fejezet is... és bocsánat, amiért csak ilyenkor tudtam feltenni. >:D<

Ne sajnáljátok a komikat, és a pipákat! :*

Jó olvasást! 

N.

 - Szia anya! - köszöntem, amint leszálltam a gépről. Időre volt szükségem. Ki kellett szabaduljak a New York életemből, ezért hazautaztam. 

 - Szia kicsim. Minden rendben? Olyan sápadt vagy. Eszel te rendesen? - stb... anyám mindig így fogad, ha hazajövök. Egy "minden rendben"-el válaszoltam anyám kérdéseire. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de anyám kiszúrta, hogy valami nincs rendben. Szerencsére nem firtatta. 

Beszálltunk a kocsiba, anyám pedig elindította a motort. Egész úton azon gondolkoztam, hogy mekkora hülyét csináltam magamból, és persze szegény Ashleyből, amikor bekopogtunk azon az ajtón. Egy öreg néni nyitotta ki, aki azt feltételezte rólunk, hogy be akarunk törni hozzá. Lehetett kb 70éves is az öreglány, de arra nem gondolt, hogy ha én rabló lennék, akkor én nem KOPOGNÉK BE hozzá!!! Áh mindegy. Innen azt lehet kiköveztetni, hogy az öregek bogarasak. Persze tisztelet a kivételnek. 

Hogy én mekkora egy hülye picsa vagyok! Képes voltam egy ilyen kis hülyeségért szakítani Robbal. Na nem! Nem bánom hogy megtettem. Ő is azt akarta. Ő kezdett el veszekedni velem! De jogosan veszekedett velem, mert igaza volt. Neki ez az egész fájdalmat okozott, én meg csakis magamra tudtam gondolni, És ezek után ő futott utánam, és kérlelt, hogy ne hagyjam el. Akkora egy hülye voltam! Képes voltam elhagyni őt, néhány buta álom miatt...

Az viszont tény, hogy jelenleg sem tudom, hogy miért álmodtam olyasmiket. Egy belső hang azt súgja, hogy még nincs vége. Igyekeztem mindent kiűzni a fejemből. Jobbnak láttam ha az ünnepekre mindent elfelejtek. Elfelejtem Robot, meg a hülye álmaimat. Egyedül a családomra fogok koncentrálni.

 - Kris, hahóó! - szólalt meg anyám a vezető ülésről. Körülnéztem, és a házunkat láttam. Ilyen hamar megérkeztünk?

 - Szóltál? - kérdeztem vissza.

 - Igen, már vagy egy fél órája mondom neked, hogy megérkeztünk, de te a füled botját sem mozdítod. Tudom, hogy valami baj van. Akarsz róla beszélni? - anyám megértő Neki mindent elmondhatok. De most nem volt kedvem beszélgetni, csak bemenni a szobámba, ledőlni az ágyba, és aludni egyet. A több órás repülőút megtette a hatását. Olyan vagyok, mint egy nyolcvan éves mama, aki fel kelletett menjen a tizedik emeletre gyalog, mert elromlott a lift. 

 - Majd később megbeszéljük, oké?

 - Rendben. Majd holnap reggel - mondta, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból, és felkapva a csomagjaimat, bementünk a házba. Apa, amint meglátott, egy jó szoros ölelésben részesített. 

Amint beléptem a szobámba, elöltött a nosztalgia. Olyan emlékképek ugrottak be, mint például: amikor megkaptam az első telefonomat, amikor még "pláza cica" stílusban éltem napjaimat, amikor átmentem lázadóba, és amikor elhatároztam, hogy író szeretnék lenni, és az is, amikor először... khm... . Elképesztő, mennyi minden az eszembe jutott, egy röpke másodperc alatt. Olyan volt, mint egy film. Ha valaki megkérdezné, hogy eddig milyen életem volt, azt válaszolnám, hogy: csodás. Mint egy álom. Sokan irigyelnének, ha tudnák, mennyi mindenen mentem már keresztül. És azért is, mert hiába voltak rossz pillanatok: én mégis csak a jókra emlékszem. Remélem ez mindig így lesz. 

Kipakoltam a dolgaimat, s lementem a konyhába, kajálni valamit. Anyám épp előkészítette holnapra a terepet, hogy minden kész legyen. Mikor rendesen telepakoltam a hasamat, bementem a nappaliba, ahol karácsonyi filmeket néztem apuval. Nyúltunk a nevetéstől mindketten. Csak sajnos, amikor vége lett az egyik filmnek, apám olyan kérdést tett fel, amely minden hajadon rémálma:

 - És, hogy állsz a pasikkal?

 - Hát... - most mégis mit mondjak? - sehogy - és abban reménykedtem, hogy nem fogja tovább firtatni az ügyet. 

 - Vagyis, senki sincs a láthatáron, mi? - sajnos tévedtem - pedig olyan szép nő vagy Kris! Nem gondolod, hogy ideje lenne fognod magadnak valakit? Nem sirathatod egy életen át azt a köcsögöt - most Natere gondol - találnod kéne egy másikat.

 - Apa, ez hadd legyen az én dolgom oké? - próbáltam kedvesen elutasítani az "apai jó tanácsait". 

 - Rendben. Legyen, ahogy akarod - válaszolta. Nem sértődött meg, és szerencsére hanyagoltuk a témát. Nem szeretek a szerelmi problémáimról beszélni a szüleimmel. Sőt, senkinek sem szeretem elmondani, mert senkiben sem szabad megbízni, és ami a legfontosabb, hogy rohadtul nem tartozik senkire. Csak rám, és rá. 

Este lehetett tizenegy óra is, mire felmentem zuhanyozni, aztán lefeküdni.

Alig tudtam elaludni. Nagyon hiányzott Rob. Mindig akkor hiányzik, amikor az ágyban fekszek. Néha, aludni sem tudok, úgy fázok nélküle. Az elmúlt hetekben megszoktam, hogy mindig vele alszok, és most olyan rossz, hogy nincs kihez hozzábújhatnék. Vagyis de, a macim :(. De az nem Rob. És nem is sugároz olyan meleget mint ő. 

Éjszaka lehetett már három óra is, mire sikerült elaludnom. Beszélnem kellesz vele. Nem lehet, hogy egy ilyen szent ünnepen fasírtban legyünk. 

Másnap reggel, olyan arccal keltem fel, hogy ha egy idegen meglátott volna, azt mondaná, hogy engem tükörrel szoktak ijesztgetni. A szemeim alatt zöld (!) karikák, az arcom pedig sápadt volt. Sminkel próbáltam eltüntetni az éjszaka és Rob nyomait, több kevesebb sikerrel. Most nem beszélhetek vele, mert Los Angelesben vagyok, és szerintem ez nem telefontéma. Úgy gondoltam, hogy az újévet otthon töltöm. 

24.én segítettem anyámnak a konyhában, apa pedig a fával foglalkozott. Este elmentünk a rokonokhoz. 

Másnap reggel - ugyanúgy mint eddig - izgatottan szaladtam a fához, hogy kibontsam az ajándékaimat. Anyától egy válogatás CD-t kaptam: Best Of Sex Pistols. Apától pedig egy sapit. Én anyának egy fényképezőt vettem, mert kell a munkájához, és már régóta panaszkodott, úgyhogy vettem neki egy újat. Apának pedig egy fülhallgatót vettem. Az övé elromlott. 

Mi nagyban beszélgettünk, és nevettünk apám egyik beszólásán, mikor egyszer csak kopogtatni kezdtek. Úgy gondoltam, hogy az egyik rokon az, de amint kinyitottam az ajtót, nem várt meglepetés fogadott...