6.Fejezet - Egy hétköznap Kristen szemszögéből.

Sziasztok! Itt is lenne a következő fejezet. Mostantól minden csütörtökön jön az új rész! Az egyik barátnőm különkérése végett :P. 

Remélem itt több komit fogok kapni, mint az előzőhöz, mert ez tényleg szívás! 1 komment? Jó, én örülök, hogy egyáltalán van, de 21RO mellett... ettől szerintem többet érdemlek... 

Nah de nem pofázok tovább! 

Jó olvasást!

xoxo

N.

     Ismét egy új hét, a dilis tanáraimmal. Nem mind ez, de vannak, akik olyanok, mintha most fingta volna ide valaki őket egy másik univerzumból. Például, a filozófia tanárnőmnek, az a szokása, hogy minden mondat végén megkérdezi, hogy: igen? Ugye? Igaz? =)) Néha órán úgy előkap minket a nevetés, hogy a tanárnő csak néz, mint boci az újkapura – vagy mint örömlány az üdülési csekkre – és általában a nevetőgörcs után jön a plusz feladat, mert nem voltunk órán figyelmesek. Pedig ha tudná a tanárnő milyen figyelmesek vagyunk... :D. Aztán ott van, a történelem tanárnő, aki minden órán elmond egy-egy viccet – még óra elején – és megjön a kedvünk a tanuláshoz tőle. Hiányozni fog az egyetem, sőt, a suli is hiányozni fog. Nem mindíg voltam ilyen lelkes. Volt, amikor ki nem állhattam a sulit. Még nagyon rég, mikor hatodikos voltam. De hetedikbe megjött hozzá a kedvem. És mai napig lelkesen koptatom a padot.

      - Kristen Stewart, meg tudná ismételni mi hangzott el az imént? – kérdezte a pszihológia tanár. Na most nagy szarban vagyok!

      - Hát, a khm... a... – hát ezt jól elcsesztem! Ki kéne találni valamit.

      - Hölgyem, elárulná, hogy mégis miért nem tisztelt meg figyelmével az elmúlt percekben? – jó kérdés

      - Mert arra gondoltam, amit az imént mondott – nem is olyan rossz, gyerünk Kristen, csak így tovább – hogy Amerika több mint 60%-ának megfordúlt a fejében, hogy bűncselekményt kövessen el.

      - Nézze, én örülök, hogy ennyire kifilézi a dolgokat, de jó lenne, ha ezt későbbre halasztaná, és most idefigyelne – mondta a tanár, és folytatta a prédikációját. Komolyan mondom, ezt már tanítani kéne! Furcsa, hogy a pszihológia tanárom bevette. Más tanárnál megértem, de nem ennél. Mindíg kiszúrja, ha valaki hazudik neki. Azt hiszem, nagyon jól tudok hazudni! Azt hiszem, jobb lesz, ha odafigyelek, mert a tanárom nem fog bevenni egy újabb hazugságot.

     Az előadás után elszaladtam kajálni Megannal, a szobatársammal. Elég rossz, hogy nincs külön szobám, de jó, hogy van valaki, akivel mindíg beszélhetek. Éjszaka van, hogy kettőig fenn vagyunk, és beszélgetünk. Sok hülyeséget és titkot megosztottunk már egymással.

      - Na mesélj, ki a pasi? – kérdezte a kávézóban Megan.

      - Milyen pasi? – fogalmam sincs honnan jött rá.

      - Ugyan már Kris! Belemártottad a piritósod a kávéba, amit szemrebbenés nélkül sóztál meg! Ilyen baromságot az ember csak akkor csinál, ha pasi van a dologban – áhh! Akkor ezért volt olyan furcsa íze a kávénak és a pirítósnak! :D Hát ezt jól benéztem!

      - Hát... – keztem bele a monológomba. Mire a végére értem már indúlhattam is a következő előadásomra. Történelem. Ez a kedvencem. Nem csak a tanárnő, de a tantárgy is nagyon kedvemre való. Szeretem a történelmet, főleg a XVIII., és a XIX.sz. a kedvencem. A beszéd stílus, a divat... a költőiség... mindent nagyon szeretek.

     Töri után hazamentem – vagyis a koliba, és az órára nézve megállapítottam, hogy már este kilenc óra van. Bementem a fürdőbe, és lezuhanyoztam. Kb egy fél órát töltöttem a zuhany alatt, mikor már lassan kezdtek kinőni a kopoltyúim, ezért jobbnak láttam kikászálódni innen :P. Beléptem a szobába, ahol Megan fogadott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar hazaér. Mikor ezt szóvá tettem, Megan kérdőre vont, hogy nem is örülök neki, hogy több időt vagyunk együtt?

      - Dehogynem. Csak azt hittem, hogy későig leszel. Na de lapozzunk. Mi jót csináltál ma? – lehet, hogy ez hülye kérdés volt.

      - Mikor nem voltam épp veled? – kérdezett vissza egy kicsit szúrósan – hát, semmi különöset, csak elmentem vásárolni, és találkoztam egy nagyon-nagyon szexi sráccal. Ő volt az eladó. Elkértem a számát is.

      - És hogy hívják? - faggattam tovább

      - Chuck Bass – a név hallatán lefagytam.

      - Chuck? Biztos, hogy ő volt az eladó?

      - Igen, miért? Talán ismered?

      - Hát... igen. Ő Nate legjobb barátja. De ez nem lehet! Hisz ő gazdag. Mégis miért állna be elárusítónak? Ez kész hülyeség! – gondolkoztam el, egy kicsit hangosabban a kelleténél. Hisz az apja kőgazdag. Akkor miért állt be Chuck munkásnak? Talán elhúnyt az apja? De hát akkor is ő örökölné a vagyonát. Ohh, ez nekem magas! Inkább nem töröm a fejem ezen. Ez nem az én dolgom. Inkább gondolok Robra, és arra, hogy már csak négy nap, és találkozni fogok vele. Ma este is felhívtam, hogy halljam a hangját. Ő az egyetlen személy, akinek a hangjától megnyugszom.

     A beszélgetés után jobbnak láttam, ha ágyba bújok, mert nem lesz jó vége annak, ha későn fekszek le. Holnap is elég nehéz napom lesz. Elbúcsúztam Megantól, majd bebújtam ágyamba, és már aludtam is. 

5.Fejezet - Was it a Dream?

Itt is lenne a következő fejezet! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, és a pipákat! :* Nagyon szeretlek titeket!

Na de nem járatom tovább a szám!

Jó olvasást!

xoxo

N.

     Amikor bővebb információt kaptam a baleset körülményeiről, ha nem űltem volna, biztos, hogy összerogyok. Minden egyezett. Egy kamion sofőr elaludt a volánnál, és a jármű átment aszemközti sávba. Minden stimmelt. Te jó ég! Én megálmodtam a balesetet! De hogy? És miért? Lehet, hogy úgy járok majd mint az a csávó a végső állomásból? Nem hiszem! Ő közvetlen a baleset előtt látta, hogy mi fog történni, és nem álmodta, hanem... mit tudom én... látta... Ohh, nekem ez nagyon bonyolúlt! Nem is rágtam magam tovább rajta. Elindítottam a motort, és hazamentem. Otthon rendeltem magamnak egy óriási pizzát, és áthívtam Ashleyt, hogy közöljem vele a történteket. A harmadik csörgés után felvette a telefont.

      - Szia Kris! Mi jót csinálsz?

      - Szia, nem lenne kedved átjönni? – kérdeztem egy kicsit félve a választól, mert tudtam, hogy a hétvégéje mindig a Jacksoné.

      - Most?

      - Igen most. De ha nincs kedved akkor – nem engedte, hogy befejezzem a mondatomat. Beleegyezett. Amit nagyon furcsáltam. Amig Ash úton volt, addig utána néztem az álmoknak. Pontosabban a jelentésüknek. Sokmindent találtam. Példaul azt, hogy ritka az olyan álom, amely be is következik, és ha valakivel ez megesett, nagy esély van rá, hogy újra megfog.

     Annyira belefeledkezdtem az olvasásba, hogy észre se vettem milyen gyorsan telik az idő. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy csengetnek. Mikor ajtótnyitottam Ash vigyorgó képével találtam szemben magam.

      - Szia! – köszönését egy tompa fájdalom követte, melyet a hátamon és a fenekemen éreztem. Ugyanis az történt, hogy Ash úgy a nyakamba ugrott, hogy a padlón kötöttünk ki. És mint az szokás, engem nyomott össze – úgy hiányoztál!

      - A tegnap találkoztunk utóljára! – válaszoltam durcásan miközben feltápászkodtunk a földről.

      - Jaj Kris, ne légy már ilyen puffancska! Inkább mesélj mi volt a tegnap este! – tiltakozni támadt kedvem, de öt perc után meguntam, és beszámoltam neki a dolgokról! Még a reggelről is, amit meglapő arckifejezéssel hallgatott végig. De mikor megkérdeztem, hogy mi a véleménye, elkezdett nyugtatgatni – ugyan Kris, ez biztos csak egy véletlen. Lehet, hogy köze van a balesetedhez. Hisz csak két hete volt. Biztos, hogy nem lesz semmi baj. Velem is előfordúlt már, hogy megálmodtam mi fog velem történni. Emlékszel, kilencedikben. Megálmodtam, hogy felelni fogok töriből, és úgy is lett. Na jó igaz, ez nem olyan, mintha megálmodnám a halálomat... csak majdnem... – monológja végén egy apró, huncut vigyor jelent meg az arcán. Emlékszem, régen nem volt ilyen. Minig komoly, és szigorúrú volt, mint egy emo. Csak szerencsére neki nem voltak öngyilkos hajlamai. Azóta ilyen jókedvű, mióta ismeri Jacksont. Hát igen... a szerelem minden embert megváltoztat. Én is így voltam Nate-el. De ő már a múlt... megérkezett a pizza is, és egy igazi csajos délutánt tudhattunk magunknak. Csak sajnos utána vissza kelletett menjek a koliba, Bostonba. Azért lakok New Yorkban, mert Nate közel szeretett volna lenni a szüleihez, és nem akart sokat utazni, ezért a külvárosban telepedtünk le. Este nyolc volt mire beértem Bostonba. Hiányzott az otthonom. Eddig sosem fordúlt elő ilyesmi. Most mintha valami megváltozott volna. Este lefekvés előtt felhívtam Robot, hogy jó éjszakát kívánjak neki. Jól esett hallani a hangját, még telefonon keresztül is. Fogalmam sincs, mi történik velem, de úgy érzem kezdem megkedvelni ezt a pasit! Alig ismerem, de bízom benne. Alig várom, hogy pénteken ismét találkozzunk...

4.Fejezet - Dreams

Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, amiért ennyit csúsztam vele! Nekem tudjátok hétfőn kezdődött a suli, és kedden, szerdán, és csütörtökön 3ig voltam. Na de nem pofázok tovább :D, remélem tetszeni fog!

Nagyon szeretlek titeket!

xoxo

N.

Reggel nagyon fájt a karom, és a hátam. Mikor kinyitottam a szemeim, észrevettem, hogy még mindíg ugyanúgy fekszünk mint a tegnap. Felkeltem, de nagyon óvatosan, nehogy felkeltsem Robot. Biztos kifáradt az este... felmentem a szobámba, s kerestem valami hazsnálható ruhát. Épp mentem felfele a lépcsőn, mikor minden megváltozott. Hírtelen a falak rózsaszínűek lettek, s a lépcső piros színben pompázott. Ez nem ugyanaz a ház volt. Lementem, s láttam Robot, egy szőke hajú nővel, s egy ugyanolyan gyerekkel a karjaiban.

- Rob, mi ez az egész? – kérésemre választ nem kaptam. Olyan furcsa ez az egész! Mintha nem is lennék itt! S egyáltalán hogy kerűltem ide? Teljesen össze vagyok zavarodva. Kezdtem félni. Valami pánik szerűség lett úrrá rajtam. S keresni kezdtem a kijáratot. Egy fehér ajtó volt, s ajtó mögött egy lépcső, ami felfelé vezetett. Fogalmam sincs mi történik velem. A lépcső egy fehér ajtóhoz vezetett, ami egy rétre nyílt. A réten magamat láttam, Robbal, s ugyanazzal a szőke kislánnyal, csak idősebb változatban. Na jó, ez nagyon különös... fogalmam sincs ki az a lány, de nagyon megnyugtatott, hogy közel enged magához, s hogy bízik bennem. A lány lehetett 14éves is. Már kamaszodott. Hírtelen éles fájdalmat éreztem a jobb karomban, és a hátamban. Mikor kinyitottam a szemeimet, leesett, hogy ez az egész, csak egy álom volt. De olyan élethű, hogy azt hittem, az a valóság. Rob karjaiban voltam. Ő még aludt, s nem is szándékoztam felkelteni. Kimentem a mosdóba, s lezuhanyoztam. Nagyon jól esett, ahogy a meleg víz fégigfolyt a testemen. Teljesen ellazultam tőle. A zuhany után lementem, s Rob még mindíg ugyanúgy feküdt mint mikor kimásztam mellőle.

Letérdeltem a kanapé mellé, és lágyan végigsimítottam Rob arcán. Újjaimat az ajkaim követték. Mikor elértem az ővéit, hírtelen megéreztem a kezét a nyakamra simúlni. Olyan finom volt ez a csók, hogy azt éreztem, ez életem legszebb pillanata. Még magamnak sem akartam bevallani, de amit érzek Rob iránt, az nem csak egy sima fellángolás. Már akkor éreztem valahol legbelül, hogy ez nem csak egy futó kapcsolat lesz. Mikor elváltak az ajkaink egymástól egy percig csak néztük egymást, azzal a bizonyos, bárgyú mosollyal, és nem mondtunk egymásnak semmit. Csakhogy, semmi sem tart örökké. Egyszer ennek a pillanatnak is vége kell legyen.

 - Azt hiszem jobb lesz ha most haza megyek – mondta Rob, s fel is űlt – volna – a kanapéról, de hírtelen visszaesett a párnára. Fogalmam sincs mi történt, és ezt Rob is észrevette – azt hiszem egész ejszaka egyhelyben feküdtem, mert nagyon el van állva a hátam, és a karom – nyögte – szó szerint – mikor végre sikerült felülnie. Nagyon sajnáltam őt. Tudom milyen szar, amikor valakinek eláll valamelyik testrésze. Nekem általában a nyakam szokott. Nagy nehezen kikászálódott a mosdóba. Felajánlottam neki, hogy hazakísérem. Egy darabig akadékoskodott, de mikor közöltem vele, hogy úgyis be kell vásároljak, akkor beleegyezett. Lehet, hogy ő még azokhoz a pasikhoz tartozik, akik nem engedik, hogy egy randin a nő fizesse ki a saját részét. Elég ritka az ilyen pasi... Épp a kocsiban űltünk úton Robhoz, mikor egy kamion a semmiből előbukkant. Olyan sebességgel jött velünk szemben, hogy minen egy szempillantás alatt történt. Elrántottam a kormányt, de hiába! Csak azt éreztem ahogy nekiütközünk valaminek. Az agyam tompa volt. Nem éreztem semmit. Csak a lángokat láttam. Rápillantottam Robra, akinek a feje le volt hajtva, és a fejéből ömlött a vér! Az agyam még mindíg ki volt kapcsolva, de a szívem még mindíg működött. Odahajoltam hozzá, hogy megnézzem, hogy túlélte-e az imént történteket. Még mielőtt ki tudtam volna tapintani az ütőerét, kűlső szemlélőként kezdtem nézni a dolgokat. Mindenhol vas, és fűz. Nem féltem. Nem éreztem semmit. Fogalmam sincs mi történik! Tanácstalan voltam. Lehet, hogy meghaltam? Egy ismerős hangot hallottam valahonnan. Mikor körülnéztem nem láttam senkit. Ismét hallottam a hangot, és hírtelen minden világossá vált számomra!

 - Kristen, ébredj fel, ez csak egy rémálom! – mikor kinyitottam a szemem Rob ijedt arcával találtam szemben magam. Mikor körülnéztem rájöttem, hogy otthon vagyok. Méghozzá a nappaliban, ahol aludtunk Robbal. Hozzábújtam, jó szorosan. Ha jobban belegondolok az álmomba, az egy katasztrófa volt. Legalábbis a második része biztosan. Nem ismerem olyan régóta Robot, de érzek valamit iránta. Ha elvesziteném őt, nagyon fájna, olyan lenne mintha egy részem hiányozna. Lassan kezdtem lenyugodni. Felnéztem Robra, aki aggódva nézett rám – el akarod mesélni? – ez a kérdés elindított bennem valamit. Mi van akkor, ha elmesélem és megtörténik? De ha nem mesélem el, akkor kínozni fog a dolog. Az egyetlen ember aki most meg tud nyugtatni az Rob. Azt hiszem nem vagyok képes elmesélni neki. Meg furcsán is hangzana, ha elkezdeném neki mesélni, hogy: hát tudod, azt álmodtam, hogy nekünkjött egy kamion, vagyis, ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor mi mentünk neki, mikor megcsapta a kamion a kocsim farát, te meg meghaltál, én meg egy fehér köppenyben néztem végig, ahogy a kocsiban égünk mint a rongy. Lehet, hogy még hülyének is nézne emiatt. Sőt, az is lehet, hogy a tegnap este nem kelletett volna megnézzük a végső állomás 5-öt. Főleg nem egy baleset után.

- Talán majd később – válaszoltam Robnak.

- Oké, de nekem most haza kell mennem – ismét próbáltam győzködni Robot, hogy majd én haza kísérem, s ugyanúgy mint az álmomba ő beleegyezett, mikor megtudta, hogy vásárolnom is kell. Átöltöztem, és indúltunk is. De most, biztos ami biztos alapon, másik úton mentünk a belvárosba, nem azon, ahol álmomban. Minden megegyezett az álmomban látottakkal, az időjárás, az idő, a beszélgetések. Olyan, mintha megálmodtam volna, ahogy meghalok. Szerencsére nem történt semmi gáz. Sikeresen hazafuvaroztam Robot, és el is tudtam menni vásárolni. Hazafele is azon az úton mentem ahol jöttem. Be volt kapcsolva a rádió, ahol épp egy Rise Against szám ment. Mikor vége lett, elkezdődött a híradó, ahol nagy dugót jelentettek be a 80as főúton. Azon a főúton, ahol az álmom játszódott. Azonnal az út szélére húzódtam, és leállítottam a kocsit...

Remélem tetszett és megtiszteltek a komitokkal!

És azok, akik szerint törölnöm kéne a blogomat, jó lenne, ha megírnák, hogy mi a bajuk a bloggal! Nagyon nem bírom az olyan emberkéket, akik vagányoknak hiszik magukat, de mikor szemtöl szemben    kéne leugatni valakit, akkor kussba vannak! 

Díjazom az őszinteséget! 

Bocs a csúnya szavakért! :p 

xoxo

N.

Bocsi... :(

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon... sajnálom, de ma nem tudom hozni a fejezetet. Tudom, hogy ez nem sok embert izgat, de azért megírom...:P Holnap, vagy holnapután tudom csak hozni a fejit. És eddig azért nem írtam komikat, mert nem ment csütörtök óta az internet...X-(. 

Remélem nincs harag...

xoxo

N.

3.Fejezet - A Perfect Night

 Nos, itt is van a következő fejezet. Köszönöm a 2 komit, és a 19 pipát! :* 

Jó szórakozást!

xoxo

N.

     Amint leparkoltam a kocsit, kiszálltunk, s bementünk a házba. A gyomrom is beleremegett, ha belegondoltam, hogy mit is fogunk csinálni. Izzadt a kezem, s egyre jobban ment össze a gyomrom az idegességtől. A házban sötét volt, ezért villanyt kapcsoltam.

      - Kérsz valamit? – kérdeztem Robtól, aki nagyon el volt foglalva a ház feltérképezésével.

      - Ömm… nem, köszi – válaszolta, s villantott mellé egy mosolyt is. Ohh, olyan zabálni való amikor mosolyog… áhh, hűtsd le magad te nő! Bementünk a nappaliba, s leűltünk egymással szemben – Nagyon szép a lakásod.

      - Köszi. Tudom, ez elég nagy egy személynek, de amig Nate itt lakott nem tűnt olyan üresnek, mint most – jó, lehet, hogy nem kelletett volna ezt mondanom, hisz egy pasi nem szeret az exekről hallani.

      - Elhiszem, hogy rossz megszokni az egyedül létet – a tekintetében látszott, hogy vele sem bánt kesztyűs kézzel a sors. Odamentem hozzá, s átöleltem. Lehet, hogy egy kicsit lököttnek tart ettől, de én szeretek másodat ölelgetni. Érzed a szívdobogását, érzed, hogy mikor vesz levegőt. Olyan mintha éreznéd a lelkét is. Egy puszit nyomtam a nyakára, s ledöntöttem Robot a kanapén. Elég szűk volt a hely, de láttam, hogy Rob cseppet sem bánja, mert mégközelebb húzott magához. Egyszercsak valami eszembe jutott.

      - Nem nézünk meg egy filmet? – kérdésem hallatán Robnak felcsillant a szeme.

      - Milyen filmjeid vannak?

      - Milyen filmeket szeretsz? – kérdeztem vissza.

      - Szeretem a horrort, akciót, vígjátékot…

      - Akkor pontosan tudom, mit fogunk megnézni – felálltam, s megkerestem a dvd-t. már annyiszor láttam ezt a filmet… pedig nem rég jelent meg. Végső állomás 5. Hmm… nyami! :P elindítottam a filmet, s visszabújtam Rob karjai közé. Voltak olyan részei a filmnek, amikor hiába sokszor láttam, mégis megíjedtem tőlük… Rob ilyenkor mindíg szorosabban tartott a karjaiban, s finom csókokat lehelt a homlokomra. Olyan kellemes érzés volt, ez a helyzet, hogy a film felét sem tudtam kibírni. Egyre laposabbakat pislogtam, s éreztem, ahogy elnyom az álom…

Ez az egész, olyan szép, de mégis különös... nem is tudom, hogy hol vagyok. Csak annyit láttam, hogy egy erdőben. Az erdőben pedig tűlevelű fák voltak. Nagyon szép ez a hely! Ha felnéztem az égre, láttam a telliholdat. Sétáltam, de nem tudtam, hogy hova tartok. Egyzser csak két kart éreztem a csípőmre kúszni. Tudtam kié ez a kéz. Hírtelen magafelé fordított, s megcsókolt. Gyengéden, de mégis szenvedélyesen. Olyan boldog voltam, mint még soha. Nem tudom meddig csókoltuk egymást Robbal, de mikor elváltam az ajkaink, mi már vizesek voltunk az esőtől. Elsimított egy tincset a szememből, s mélyen belenézett. Elvesztem szürkéskék szemeiben.

 - Szeretlek – mondta Rob, még mindíg a szemeimbe nézve.

 - Én is téged. – Vallomásunkat megpecsételtük egy csókkal, amely ismét elvarázsolt.

 - Kris... – hallottam ismét Rob hangját, s éreztem magamon csókját – kelj fel csipkerózsika! Vége a film – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Kinyitottam a szemeim, s az első dolog amit észrevettem, az a sötét képernyő volt, s ahogy felnéztem Rob arcába, láttam, hogy nagyon boldog, s elégedett.

 - Te meg mit vigyorogsz? – majdnem elkacagtam magam ahogy ránéztam – mondtam valamit álmomban? Vagy horkoltam?

 - Azt mondtad álmodban, hogy szeretlek. Kiről álmodtál? – kérdezte, de látszott rajta, hogy ő már tudja a választ.

 - Már nem emlékszem – hazudtam. Igen is emlékszek rá. De egy kicsit félek. Nem akarok ismét koppanni. Eddig mindig én húztam a rövidebbet. – megnézünk még egy filmet? – jó, lehet, hogy ez hülye kérdés volt, de tématerelésnek megfelel.

 - Nekem jó, de most valami lájtosabbat oké?

 - Oké – felálltam, s ismét betettem egy filmet. Ötödik sebesség. Nah, ez már „lájtosabb” :D.

Az első fél órában mindketten nevettünk, és izgúltunk, de a második félórában már csak én voltam képben. Rob bealudt... és még neki járt a szája... :D. Nah de én sem panaszkodhatok. Épp a lagizgalmasabb résznél döntöttem úgy, hogy bedobom én is a szunyát, úgyhogy ismét Rob karjaiban ért utól engem is az álom.

2.Fejezet - The Perfect Date

Sziasztok!

Nos, június óta összegyűlt 17 rendszeres olvasó, és az első részhez pedig 5! kommentet kaptam, amit nagyon szépen köszönök!

Remélem ehhez sem fogjátok sajnálni...:P

S a fejezet végén is található egy kis bejegyzést, amit azoknak címzem, akik azt ajánlják, hogy töröljem a blogot.

Jó szórakozást!

Már két hét telt el a baleset óta. Azóta sok minden megváltozott. Például a kocsim színe is. Eléggé megkopott a festék rajta a baleset miatt, s amúgy sem árt a változatosság.

De nem ez az egyetlen változás az életemben. Nem űltem sokáig a kórházban. Két nap után kiengedtek, de már másnap felhívott az orvosom, azzal az indokkal, hogy ide kell adja a leleteimet. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Kiderült, hogy átvert, és csak szeretett volna találkozni velem, hogy elhívjon randira. Megbeszéltük a találkozót. Central Park-ban találkoztunk este fél 8-kor.

Robert teljesen levett a lábamról. Nem csak a megjelenése, de a viselkedése is meggyőzött arról, hogy Rob egy igazi nőcsábász. Biztos nem én vagyok az első nő az életében. S nem is az utolsó. Na jó, ezt nem kiabálom el. Sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

- Nagyon elgondolkoztál valamin – mondta Ash mellettem. Épp vásárolunk valami hordható holmit, amit este vehetnék fel a randira.

- Ja, csak… Rob járt a fejemben. Az, hogy két hete még Nate-el jártam, most pedig a második randimra készülök Robbal. Nem is ismerem igazán. Nem tudok semmit sem a múltjáról.

- Ha engem kérdezel, ne is érdekeljen, csak az, hogy most milyen, és ma, ha elmész a randira, akkor meg fogod ismerni.

- Igazad van – mondtam majd kiválasztottam egy újabb felsőt.

Miután végeztünk a vásárlással hazamentünk, mert készülnöm kellett a nagy estére. Nem akarok túl elegánsan kinézni, hisz mégis csak sétálni megyünk Brooklyn utcáin. Nem vittem túlzásba. Egy kék felső, s farmernadrág mellett döntöttem. Hozzá pedig egy fekete Converse cipő.

Este 8-ra beszéltük meg a találkozót.

Mikor leparkoltam a kocsit egyből megláttam Rob mosolygós arcát. A szívem a torkomban dobogott, mikor megláttam a gödröcskéket a szája mellett. Láttam, hogy ő is örül a találkozásunknak.

- Szia – köszönt Rob – örülök, hogy látlak – végig a szemembe nézett, s így folytatta – már kezdtelek hiányolni – olyan édesen mosolygott, hogy azt hittem itt és most rávetem magam.

- Hát, ez kölcsönös! – válaszomat egy forró ölelés követte. Rob teste szinte sugározza a meleget. Jó érzés a karjaiban lenni.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Rob, mikor kibontakoztam a karjaiból.

- Semmin. Csak örülök, hogy itt vagyok. Veled… - feleltem, és bele is pirúltam. Rob az államnál fogva gyengéden felemelte a fejem s magafelé fordította. Lassan közelített ajkaival. Örökkévalóságnak tűnt az az idő míg elérte ajkaival az enyémet. De mikor megtörtént, úgy éreztem, hogy érdemes volt erre várni. Ilyen puha ajkakat még soha nem éreztem magamon. A kezével a nyakamat simogatta, s próbált minél közelebb kerülni hozzám. Először csak épphogy hozzámért ajkaival, másodszor már határozottabb volt, látva, hogy viszonzom csókját. A harmadik alkalommal viszont már nyelvével simított végig ajkaimon. Olyan lágy volt, hogy azt hittem, el fogok folyni. Ha a másik kezével nem fog erősen, akkor biztos, hogy a földön terültem volna el. A csókunk egyre követelőzőbb lett, annyira, hogy szinte már téptük egymás ajkait. Ez a helyzet annyira beindított, hogy a kezeim a derekáról elindúltak a mellkasára, és azt keztem el simogatni. Aztán átöleltem, és a hátát is kitűntettem a figyelmemmel. A kezem épp lejjebb vezettem volna, mikor Rob elhúzódott tőlem. Azt hittem, hogy le fog oltani, mert egy nimfó kis kurva vagyok, de helyette:

- Ne itt – suttogta még mindig zihálva. Nem tudom meddig csókoltuk egymást, de már kezdett zsibbadni a szám. Erre csak azután jöttem rá, miután elváltunk egymástól.

- Ne haragudj. Csak egy kicsit alkapott a hév – én is ziháltam. Olyan jól csókol ez a pasi!

Az este további része beszélgetéssel telt. Megtudtam, hogy Rob tud gitározni, és zongorázni is. Megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag számítottam is rá, hogy köze van a zenéhez. Az is kiderült, hogy – más orvosokkal ellentétben – nem a szülei kényszerítették sebésznek. Szeret segíteni az embereken, s életeket menteni. az ilyen emberekre én mindig felnéztem. Épp egy parkban űltünk, egy padon, amikor azt vettem észre, hogy Rob nagyon hallagat. Épp kérdeztem tőle valamit, s ahogy ránéztem láttam, hogy engem pásztáz – nagyon szenvedélyesen – a szemeivel, amiből csakis a vágyat tudtam kiolvasni és a szenvedélyt. Éreztem ahogy a gyomromban azt a bizonyos bizsergést. Izultam. Vagy talán a tudattól remeg a gyomrom? A tudattól, hogy ez az este bizony szenvedélyesen fog végződni?

Rob a szemembe nézett, s lassan az ajkaimra hajolt. Ismét egy lábremegtető csókban részesített, amiből ismét több lett a tervezettnél. Mikor elszakadt az ajkaimtól, csak azt vettem észre, hogy Rob alatt fekszek a padon, s vágyai igen egyértelmű bizonyítéka nőiességem kapujához nyomódik. Nem szóltunk egymáshoz. Szavak nélkül is tudtuk, hogy hova kell mennünk.

- Nézd, én nem vagyok olyan, aki kihasználja a nőket – mondta mikor a kocsimban ültünk, úton a házamhoz – csak akkor csináljuk, ha te is akarod – nálam ez a mondat szöget ütött a fejemben. Magammak még fel se tettem ezt a kérdést. Akarom-e egyáltalán? Nem telt sok időbe, s határozottan válaszoltam:

- Akarom…

Nos, ennyi lenne! S azoknak, akik szerint szar a blog, és véleményük szerint, jobb lenne, ha törölném, azt üzenem, hogy ha valami nem tetszik, írjátok meg komiba, vagy húzzatok innen a büdös picsába! - Már bocs a kifejezésért!

Remélem megtiszteltek a komitokkal, és ha nem tetszik a történet, vagy a design, vagy a számok a mixpod-ból akkor nyugodtan írjátok meg! Az ember a hibáiból tanul!

xoxo

N.