4.Fejezet - Dreams

Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, amiért ennyit csúsztam vele! Nekem tudjátok hétfőn kezdődött a suli, és kedden, szerdán, és csütörtökön 3ig voltam. Na de nem pofázok tovább :D, remélem tetszeni fog!

Nagyon szeretlek titeket!

xoxo

N.

Reggel nagyon fájt a karom, és a hátam. Mikor kinyitottam a szemeim, észrevettem, hogy még mindíg ugyanúgy fekszünk mint a tegnap. Felkeltem, de nagyon óvatosan, nehogy felkeltsem Robot. Biztos kifáradt az este... felmentem a szobámba, s kerestem valami hazsnálható ruhát. Épp mentem felfele a lépcsőn, mikor minden megváltozott. Hírtelen a falak rózsaszínűek lettek, s a lépcső piros színben pompázott. Ez nem ugyanaz a ház volt. Lementem, s láttam Robot, egy szőke hajú nővel, s egy ugyanolyan gyerekkel a karjaiban.

- Rob, mi ez az egész? – kérésemre választ nem kaptam. Olyan furcsa ez az egész! Mintha nem is lennék itt! S egyáltalán hogy kerűltem ide? Teljesen össze vagyok zavarodva. Kezdtem félni. Valami pánik szerűség lett úrrá rajtam. S keresni kezdtem a kijáratot. Egy fehér ajtó volt, s ajtó mögött egy lépcső, ami felfelé vezetett. Fogalmam sincs mi történik velem. A lépcső egy fehér ajtóhoz vezetett, ami egy rétre nyílt. A réten magamat láttam, Robbal, s ugyanazzal a szőke kislánnyal, csak idősebb változatban. Na jó, ez nagyon különös... fogalmam sincs ki az a lány, de nagyon megnyugtatott, hogy közel enged magához, s hogy bízik bennem. A lány lehetett 14éves is. Már kamaszodott. Hírtelen éles fájdalmat éreztem a jobb karomban, és a hátamban. Mikor kinyitottam a szemeimet, leesett, hogy ez az egész, csak egy álom volt. De olyan élethű, hogy azt hittem, az a valóság. Rob karjaiban voltam. Ő még aludt, s nem is szándékoztam felkelteni. Kimentem a mosdóba, s lezuhanyoztam. Nagyon jól esett, ahogy a meleg víz fégigfolyt a testemen. Teljesen ellazultam tőle. A zuhany után lementem, s Rob még mindíg ugyanúgy feküdt mint mikor kimásztam mellőle.

Letérdeltem a kanapé mellé, és lágyan végigsimítottam Rob arcán. Újjaimat az ajkaim követték. Mikor elértem az ővéit, hírtelen megéreztem a kezét a nyakamra simúlni. Olyan finom volt ez a csók, hogy azt éreztem, ez életem legszebb pillanata. Még magamnak sem akartam bevallani, de amit érzek Rob iránt, az nem csak egy sima fellángolás. Már akkor éreztem valahol legbelül, hogy ez nem csak egy futó kapcsolat lesz. Mikor elváltak az ajkaink egymástól egy percig csak néztük egymást, azzal a bizonyos, bárgyú mosollyal, és nem mondtunk egymásnak semmit. Csakhogy, semmi sem tart örökké. Egyszer ennek a pillanatnak is vége kell legyen.

 - Azt hiszem jobb lesz ha most haza megyek – mondta Rob, s fel is űlt – volna – a kanapéról, de hírtelen visszaesett a párnára. Fogalmam sincs mi történt, és ezt Rob is észrevette – azt hiszem egész ejszaka egyhelyben feküdtem, mert nagyon el van állva a hátam, és a karom – nyögte – szó szerint – mikor végre sikerült felülnie. Nagyon sajnáltam őt. Tudom milyen szar, amikor valakinek eláll valamelyik testrésze. Nekem általában a nyakam szokott. Nagy nehezen kikászálódott a mosdóba. Felajánlottam neki, hogy hazakísérem. Egy darabig akadékoskodott, de mikor közöltem vele, hogy úgyis be kell vásároljak, akkor beleegyezett. Lehet, hogy ő még azokhoz a pasikhoz tartozik, akik nem engedik, hogy egy randin a nő fizesse ki a saját részét. Elég ritka az ilyen pasi... Épp a kocsiban űltünk úton Robhoz, mikor egy kamion a semmiből előbukkant. Olyan sebességgel jött velünk szemben, hogy minen egy szempillantás alatt történt. Elrántottam a kormányt, de hiába! Csak azt éreztem ahogy nekiütközünk valaminek. Az agyam tompa volt. Nem éreztem semmit. Csak a lángokat láttam. Rápillantottam Robra, akinek a feje le volt hajtva, és a fejéből ömlött a vér! Az agyam még mindíg ki volt kapcsolva, de a szívem még mindíg működött. Odahajoltam hozzá, hogy megnézzem, hogy túlélte-e az imént történteket. Még mielőtt ki tudtam volna tapintani az ütőerét, kűlső szemlélőként kezdtem nézni a dolgokat. Mindenhol vas, és fűz. Nem féltem. Nem éreztem semmit. Fogalmam sincs mi történik! Tanácstalan voltam. Lehet, hogy meghaltam? Egy ismerős hangot hallottam valahonnan. Mikor körülnéztem nem láttam senkit. Ismét hallottam a hangot, és hírtelen minden világossá vált számomra!

 - Kristen, ébredj fel, ez csak egy rémálom! – mikor kinyitottam a szemem Rob ijedt arcával találtam szemben magam. Mikor körülnéztem rájöttem, hogy otthon vagyok. Méghozzá a nappaliban, ahol aludtunk Robbal. Hozzábújtam, jó szorosan. Ha jobban belegondolok az álmomba, az egy katasztrófa volt. Legalábbis a második része biztosan. Nem ismerem olyan régóta Robot, de érzek valamit iránta. Ha elvesziteném őt, nagyon fájna, olyan lenne mintha egy részem hiányozna. Lassan kezdtem lenyugodni. Felnéztem Robra, aki aggódva nézett rám – el akarod mesélni? – ez a kérdés elindított bennem valamit. Mi van akkor, ha elmesélem és megtörténik? De ha nem mesélem el, akkor kínozni fog a dolog. Az egyetlen ember aki most meg tud nyugtatni az Rob. Azt hiszem nem vagyok képes elmesélni neki. Meg furcsán is hangzana, ha elkezdeném neki mesélni, hogy: hát tudod, azt álmodtam, hogy nekünkjött egy kamion, vagyis, ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor mi mentünk neki, mikor megcsapta a kamion a kocsim farát, te meg meghaltál, én meg egy fehér köppenyben néztem végig, ahogy a kocsiban égünk mint a rongy. Lehet, hogy még hülyének is nézne emiatt. Sőt, az is lehet, hogy a tegnap este nem kelletett volna megnézzük a végső állomás 5-öt. Főleg nem egy baleset után.

- Talán majd később – válaszoltam Robnak.

- Oké, de nekem most haza kell mennem – ismét próbáltam győzködni Robot, hogy majd én haza kísérem, s ugyanúgy mint az álmomba ő beleegyezett, mikor megtudta, hogy vásárolnom is kell. Átöltöztem, és indúltunk is. De most, biztos ami biztos alapon, másik úton mentünk a belvárosba, nem azon, ahol álmomban. Minden megegyezett az álmomban látottakkal, az időjárás, az idő, a beszélgetések. Olyan, mintha megálmodtam volna, ahogy meghalok. Szerencsére nem történt semmi gáz. Sikeresen hazafuvaroztam Robot, és el is tudtam menni vásárolni. Hazafele is azon az úton mentem ahol jöttem. Be volt kapcsolva a rádió, ahol épp egy Rise Against szám ment. Mikor vége lett, elkezdődött a híradó, ahol nagy dugót jelentettek be a 80as főúton. Azon a főúton, ahol az álmom játszódott. Azonnal az út szélére húzódtam, és leállítottam a kocsit...

Remélem tetszett és megtiszteltek a komitokkal!

És azok, akik szerint törölnöm kéne a blogomat, jó lenne, ha megírnák, hogy mi a bajuk a bloggal! Nagyon nem bírom az olyan emberkéket, akik vagányoknak hiszik magukat, de mikor szemtöl szemben    kéne leugatni valakit, akkor kussba vannak! 

Díjazom az őszinteséget! 

Bocs a csúnya szavakért! :p 

xoxo

N.