2.Fejezet - The Perfect Date

Sziasztok!

Nos, június óta összegyűlt 17 rendszeres olvasó, és az első részhez pedig 5! kommentet kaptam, amit nagyon szépen köszönök!

Remélem ehhez sem fogjátok sajnálni...:P

S a fejezet végén is található egy kis bejegyzést, amit azoknak címzem, akik azt ajánlják, hogy töröljem a blogot.

Jó szórakozást!

Már két hét telt el a baleset óta. Azóta sok minden megváltozott. Például a kocsim színe is. Eléggé megkopott a festék rajta a baleset miatt, s amúgy sem árt a változatosság.

De nem ez az egyetlen változás az életemben. Nem űltem sokáig a kórházban. Két nap után kiengedtek, de már másnap felhívott az orvosom, azzal az indokkal, hogy ide kell adja a leleteimet. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Kiderült, hogy átvert, és csak szeretett volna találkozni velem, hogy elhívjon randira. Megbeszéltük a találkozót. Central Park-ban találkoztunk este fél 8-kor.

Robert teljesen levett a lábamról. Nem csak a megjelenése, de a viselkedése is meggyőzött arról, hogy Rob egy igazi nőcsábász. Biztos nem én vagyok az első nő az életében. S nem is az utolsó. Na jó, ezt nem kiabálom el. Sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

- Nagyon elgondolkoztál valamin – mondta Ash mellettem. Épp vásárolunk valami hordható holmit, amit este vehetnék fel a randira.

- Ja, csak… Rob járt a fejemben. Az, hogy két hete még Nate-el jártam, most pedig a második randimra készülök Robbal. Nem is ismerem igazán. Nem tudok semmit sem a múltjáról.

- Ha engem kérdezel, ne is érdekeljen, csak az, hogy most milyen, és ma, ha elmész a randira, akkor meg fogod ismerni.

- Igazad van – mondtam majd kiválasztottam egy újabb felsőt.

Miután végeztünk a vásárlással hazamentünk, mert készülnöm kellett a nagy estére. Nem akarok túl elegánsan kinézni, hisz mégis csak sétálni megyünk Brooklyn utcáin. Nem vittem túlzásba. Egy kék felső, s farmernadrág mellett döntöttem. Hozzá pedig egy fekete Converse cipő.

Este 8-ra beszéltük meg a találkozót.

Mikor leparkoltam a kocsit egyből megláttam Rob mosolygós arcát. A szívem a torkomban dobogott, mikor megláttam a gödröcskéket a szája mellett. Láttam, hogy ő is örül a találkozásunknak.

- Szia – köszönt Rob – örülök, hogy látlak – végig a szemembe nézett, s így folytatta – már kezdtelek hiányolni – olyan édesen mosolygott, hogy azt hittem itt és most rávetem magam.

- Hát, ez kölcsönös! – válaszomat egy forró ölelés követte. Rob teste szinte sugározza a meleget. Jó érzés a karjaiban lenni.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Rob, mikor kibontakoztam a karjaiból.

- Semmin. Csak örülök, hogy itt vagyok. Veled… - feleltem, és bele is pirúltam. Rob az államnál fogva gyengéden felemelte a fejem s magafelé fordította. Lassan közelített ajkaival. Örökkévalóságnak tűnt az az idő míg elérte ajkaival az enyémet. De mikor megtörtént, úgy éreztem, hogy érdemes volt erre várni. Ilyen puha ajkakat még soha nem éreztem magamon. A kezével a nyakamat simogatta, s próbált minél közelebb kerülni hozzám. Először csak épphogy hozzámért ajkaival, másodszor már határozottabb volt, látva, hogy viszonzom csókját. A harmadik alkalommal viszont már nyelvével simított végig ajkaimon. Olyan lágy volt, hogy azt hittem, el fogok folyni. Ha a másik kezével nem fog erősen, akkor biztos, hogy a földön terültem volna el. A csókunk egyre követelőzőbb lett, annyira, hogy szinte már téptük egymás ajkait. Ez a helyzet annyira beindított, hogy a kezeim a derekáról elindúltak a mellkasára, és azt keztem el simogatni. Aztán átöleltem, és a hátát is kitűntettem a figyelmemmel. A kezem épp lejjebb vezettem volna, mikor Rob elhúzódott tőlem. Azt hittem, hogy le fog oltani, mert egy nimfó kis kurva vagyok, de helyette:

- Ne itt – suttogta még mindig zihálva. Nem tudom meddig csókoltuk egymást, de már kezdett zsibbadni a szám. Erre csak azután jöttem rá, miután elváltunk egymástól.

- Ne haragudj. Csak egy kicsit alkapott a hév – én is ziháltam. Olyan jól csókol ez a pasi!

Az este további része beszélgetéssel telt. Megtudtam, hogy Rob tud gitározni, és zongorázni is. Megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag számítottam is rá, hogy köze van a zenéhez. Az is kiderült, hogy – más orvosokkal ellentétben – nem a szülei kényszerítették sebésznek. Szeret segíteni az embereken, s életeket menteni. az ilyen emberekre én mindig felnéztem. Épp egy parkban űltünk, egy padon, amikor azt vettem észre, hogy Rob nagyon hallagat. Épp kérdeztem tőle valamit, s ahogy ránéztem láttam, hogy engem pásztáz – nagyon szenvedélyesen – a szemeivel, amiből csakis a vágyat tudtam kiolvasni és a szenvedélyt. Éreztem ahogy a gyomromban azt a bizonyos bizsergést. Izultam. Vagy talán a tudattól remeg a gyomrom? A tudattól, hogy ez az este bizony szenvedélyesen fog végződni?

Rob a szemembe nézett, s lassan az ajkaimra hajolt. Ismét egy lábremegtető csókban részesített, amiből ismét több lett a tervezettnél. Mikor elszakadt az ajkaimtól, csak azt vettem észre, hogy Rob alatt fekszek a padon, s vágyai igen egyértelmű bizonyítéka nőiességem kapujához nyomódik. Nem szóltunk egymáshoz. Szavak nélkül is tudtuk, hogy hova kell mennünk.

- Nézd, én nem vagyok olyan, aki kihasználja a nőket – mondta mikor a kocsimban ültünk, úton a házamhoz – csak akkor csináljuk, ha te is akarod – nálam ez a mondat szöget ütött a fejemben. Magammak még fel se tettem ezt a kérdést. Akarom-e egyáltalán? Nem telt sok időbe, s határozottan válaszoltam:

- Akarom…

Nos, ennyi lenne! S azoknak, akik szerint szar a blog, és véleményük szerint, jobb lenne, ha törölném, azt üzenem, hogy ha valami nem tetszik, írjátok meg komiba, vagy húzzatok innen a büdös picsába! - Már bocs a kifejezésért!

Remélem megtiszteltek a komitokkal, és ha nem tetszik a történet, vagy a design, vagy a számok a mixpod-ból akkor nyugodtan írjátok meg! Az ember a hibáiból tanul!

xoxo

N.