5.Fejezet - Was it a Dream?

Itt is lenne a következő fejezet! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, és a pipákat! :* Nagyon szeretlek titeket!

Na de nem járatom tovább a szám!

Jó olvasást!

xoxo

N.

     Amikor bővebb információt kaptam a baleset körülményeiről, ha nem űltem volna, biztos, hogy összerogyok. Minden egyezett. Egy kamion sofőr elaludt a volánnál, és a jármű átment aszemközti sávba. Minden stimmelt. Te jó ég! Én megálmodtam a balesetet! De hogy? És miért? Lehet, hogy úgy járok majd mint az a csávó a végső állomásból? Nem hiszem! Ő közvetlen a baleset előtt látta, hogy mi fog történni, és nem álmodta, hanem... mit tudom én... látta... Ohh, nekem ez nagyon bonyolúlt! Nem is rágtam magam tovább rajta. Elindítottam a motort, és hazamentem. Otthon rendeltem magamnak egy óriási pizzát, és áthívtam Ashleyt, hogy közöljem vele a történteket. A harmadik csörgés után felvette a telefont.

      - Szia Kris! Mi jót csinálsz?

      - Szia, nem lenne kedved átjönni? – kérdeztem egy kicsit félve a választól, mert tudtam, hogy a hétvégéje mindig a Jacksoné.

      - Most?

      - Igen most. De ha nincs kedved akkor – nem engedte, hogy befejezzem a mondatomat. Beleegyezett. Amit nagyon furcsáltam. Amig Ash úton volt, addig utána néztem az álmoknak. Pontosabban a jelentésüknek. Sokmindent találtam. Példaul azt, hogy ritka az olyan álom, amely be is következik, és ha valakivel ez megesett, nagy esély van rá, hogy újra megfog.

     Annyira belefeledkezdtem az olvasásba, hogy észre se vettem milyen gyorsan telik az idő. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy csengetnek. Mikor ajtótnyitottam Ash vigyorgó képével találtam szemben magam.

      - Szia! – köszönését egy tompa fájdalom követte, melyet a hátamon és a fenekemen éreztem. Ugyanis az történt, hogy Ash úgy a nyakamba ugrott, hogy a padlón kötöttünk ki. És mint az szokás, engem nyomott össze – úgy hiányoztál!

      - A tegnap találkoztunk utóljára! – válaszoltam durcásan miközben feltápászkodtunk a földről.

      - Jaj Kris, ne légy már ilyen puffancska! Inkább mesélj mi volt a tegnap este! – tiltakozni támadt kedvem, de öt perc után meguntam, és beszámoltam neki a dolgokról! Még a reggelről is, amit meglapő arckifejezéssel hallgatott végig. De mikor megkérdeztem, hogy mi a véleménye, elkezdett nyugtatgatni – ugyan Kris, ez biztos csak egy véletlen. Lehet, hogy köze van a balesetedhez. Hisz csak két hete volt. Biztos, hogy nem lesz semmi baj. Velem is előfordúlt már, hogy megálmodtam mi fog velem történni. Emlékszel, kilencedikben. Megálmodtam, hogy felelni fogok töriből, és úgy is lett. Na jó igaz, ez nem olyan, mintha megálmodnám a halálomat... csak majdnem... – monológja végén egy apró, huncut vigyor jelent meg az arcán. Emlékszem, régen nem volt ilyen. Minig komoly, és szigorúrú volt, mint egy emo. Csak szerencsére neki nem voltak öngyilkos hajlamai. Azóta ilyen jókedvű, mióta ismeri Jacksont. Hát igen... a szerelem minden embert megváltoztat. Én is így voltam Nate-el. De ő már a múlt... megérkezett a pizza is, és egy igazi csajos délutánt tudhattunk magunknak. Csak sajnos utána vissza kelletett menjek a koliba, Bostonba. Azért lakok New Yorkban, mert Nate közel szeretett volna lenni a szüleihez, és nem akart sokat utazni, ezért a külvárosban telepedtünk le. Este nyolc volt mire beértem Bostonba. Hiányzott az otthonom. Eddig sosem fordúlt elő ilyesmi. Most mintha valami megváltozott volna. Este lefekvés előtt felhívtam Robot, hogy jó éjszakát kívánjak neki. Jól esett hallani a hangját, még telefonon keresztül is. Fogalmam sincs, mi történik velem, de úgy érzem kezdem megkedvelni ezt a pasit! Alig ismerem, de bízom benne. Alig várom, hogy pénteken ismét találkozzunk...