15.Fejezet - Love

Sziasztok!
Hát, ez a pillanat is eljött. Ez az utolsó bejegyzésem. Bizony! Majd jövőre hozom a kövit! (most gondolom megijedtetek, de nyugi, nem szabadultok meg tőlem ilyen hamar! XP)

Remélem tetszeni fog!

Szeri!

N.

"Minden olyan fantasztikus, mikor vámpír vagy. Minden fokozódik: az érzékek, az érzelmek... még szerencse, hogy van egy bizonyos pöcök bennünk, amelyikkel könnyedén kikapcsolhatjuk az érzelmeinket. Nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy szembe nézzek velük Azok után nem, amit tettem. Még most is emlékszem arra a sötét éjszakára, amikor vámpírrá változtam, hála az én drága hasonmásomnak. Okosnak kell lennem, ha el akarom tenni őt is láb alól. Ó vette el tőlem a családomat. Évek óta csak egy dolog jár a fejemben: az, hogy végzek Elena Gilberttel, aki mindenemet elvette. Igaz, köszönettel tartozom neki, a vámpír létem miatt. Csak az kattog a fejemben, hogy mikor, és hogy öljem meg őt..."

Verejtékek miatt csillogó arccal keltem fel éjjeli négykor. A Tv még mindig be volt kapcsolva, én pedig ülve aludtam. Bizarr álmom volt, már megint. Fogalmam sincs, hogy ki az az Elena Gilbert, és hogy mi köze van Katerinahoz, de ma, pontot teszek a mondat végére. Utána kell néznem. Ha Keterina tényleg London utcáin tengette a napjait, és gyilkolt, akkor annak biztos van valami híre is.

Felmentem a google-ra, és megkerestem az egyik híres londoni újság honlapját. Amit láttam, az egy kicsit lesokkolt. Vértől megcsapolt embereket találtak London belvárosában. Ez arra engedett bizonyítékot, hogy amit álmodtam, az igaz, és ha nem állítom meg Katerinat, akkor meg fog ölni egy ártatlan embert... De mégis,  hogy állíthatnám meg? Szólnom kéne Robnak. Nem! Nem kéne! Mit gondolna rólam? Tiszta hülyének nézne, és betenne egy bolondok házába. De akkor kinek kérhetném a segítségét? Ashley! Igen! Ashley lesz az én emberem.Az órám már hajnali ötöt mutatott, úgyhogy felhívtam őt...

 - Mi kell? - szólt bele kómás hanggal. Gondolom, most ébresztettem fel.

 - Szia, megtennél egy szívességet? - elég hülye kérdés volt, de én is álmos vagyok, úgyhogy ettől nem telik többre tőlem.

 - Mi kell Stew? 

 - Gyere ide, és mindent elmondok - igyekeztem minél titokzatosabb lenni, hogy meggyőzzem őt.

 - Oké. Fél óra és ott vagyok - mondta és letette a telefont. 

Azalatt a fél óra alatt felöltöztem, és rendbe szedtem magam. 

Mikor Ash megérkezett, mindent elmondtam neki: az álmaimat, és a döntésemet is. Azt mondta, hogy mindenben támogatni fog, de ez az ötlet hülyeség. Még azt sem tudjuk, hogy hol van, és hogy egyáltalán igaz-e ez az egész? Egy cikk nem bizonyítja, hogy valóban léteznek vámpírok. De persze ott van bennünk a kérdés is "Mi van akkor ha...?". Úgy gondolom, hogy ez az egész hülyeség. És, hogy felesleges beleásnunk magunkat jobban a dologban. De akkor miért álmodok róla? Tús sok az egybeesés, de sajnos nem elegendő. Ettől több kell, ahhoz, hogy Rob feleségének a nyomába eredjünk. Ha Rob megtudná, hogy mire készülök, és hogy miket álmodok, biztos vagyok benne, hogy szakítana velem. És mi van, ha nem? Ha igazán szeretne megértene. Beszélnem kell vele. Délelőtt dolgozik, én pedig nem akarom a munkahelyén zavarni, és nekem is be kell mennem az egyetemre. Ash nem ment haza, mert indultunk. Én vezettem, és közben azon járt ezen az egészen jártam, hogy milyen hülyeség volt ez az egész. Nem csak Rob miatt, hanem mert ez az egész képtelenség. Vámpírok nincsenek! Ha lennének, akkor mi, emberek pusztulnánk ki. 

Azt hiszem, összeesküdtek ellenem. A nap nagyon lassan telt. Alig vártam, hogy este hat óra legyen, és hogy találkozhassak Robbal. Féltem. Mi lesz akkor, ha kidob? Ha hülyének néz? Magyarán: be vagyok szarva! 

Délután, elmentem Robhoz. Ott álltam az ajtaja előtt mint egy deszka. Nem mertem bekopogni. Végül erőt gyűjtöttem, és megtettem. 

Rob nyitott ajtót

 - Szia, most akartalak felhívni. Gyere beljebb - mondta mosolyogva. Olyan aranyos volt a gödröcskéivel az ajkai körül.

 - Köszönöm. Beszélni szeretnék veled.

 - Persze mondd csak - válaszolta, s közben megpaskolta a mellette levő helyet. 

 - Nézd, az a gond, hogy... nekem mostanában nagyon furcsa álmaim vannak - Rob láthatóan megkönnyebbült. Pedig még alig kezdtem el a történetet - egy nőről, aki vámpír. Igen, tudom, vámpírok nincsenek, de ettől függetlenül én róla álmodok. És... itt sajnos még nincs vége. A nő Katerina, a volt feleséged - eddig lesütött tekintettel bámultam a padlód, te látni szerettem volna Rob tekintetét. Belenéztem a szemeibe, ami meglepettséget tükrözött.

 - Ez most komoly? - azt hiszem, egy kicsit hülyének tézett

 - Igen, az.

 - És mégis honnan tudod, hogy hogy néz ki Kate?

 - Vanessa mutatott róla egy képet. Kérlek ne nézz hülyének, attól függetlenül, hogy annak nézek ki. Azért mondtam el neked, mert gondoltam, tudsz valamit amit én nem. Valami oka csak van annak, hogy az exedről álmodok, méghozzá azt, hogy ő egy vámpír, és, hogy meg akarja ölni a hasonmását, ami fogalmam sincs, hogy mit... - folytattam volna tovább, de Rob nem engedte. Ajkaimra helyezte mutatóujját, így megakadályozva, szóhoz jutásomat.

 - Nem kell magyarázkodj. Fogalmam sincs, hogy miért álmodol az exemről, de azt igen, hogy nem nézlek hülyének. Szeretlek téged, és bármit megteszek, hogy kétséged se legyen efelől - Ujját elvette az ajkaimról, és a nyakamra helyezte a tenyerét. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Percekig, talán órákig csókoltuk egymást, és közben egymást kényeztettük. Hol a nyakát, hogy a mellkasát simogattam. Felemelő érzés volt, érezni a testéből sugárzó hőt, az ajkait a sajátjaimon, a karjait a hátamon, és a combomon. Épp kezdtünk volna belemelegedni, mikor eszembe jutott valami

 - És Vanessa... hol van? - egy kicsit akadozott a lemez, mert Rob, a nyakamat kezdet csókolni, nekem pedig az az egyik gyenge pontom.

 - Vanessa Amandánál van... és ott fogja tölteni... ohh... az egész éjszakát... hmm... - válaszolta, s közben kezeim a pólója alá csúszott, s az ölébe ültem. Mint minden szeretkezés, ez is érzéki volt, és szenvedélyes. 

Minden Robbal töltött idő egy álom számomra. Egy valóra vált álom.