8.Fejezet - Valami vége, valami új kezdete

Sziasztok!

Itt is van az új fejezet! 

Remélem tetszeni fog! És nagyon szépen köszönöm Minie 95-nek, Dory-nak, és Mártának, hogy írtak megjegyzést! Nagyon szeretlek titeket! És nem haragszok meg, ha nem írtok komit, de legalább pipálgassatok! Nem hiszem, hogy csak 10en olvassák a blogomat! 

És a frissekkel kapcsolatban: mostantól kedden, ismétlem KEDDEN! jönnek a frissek! 

Jó olvasást!

xoxo

N.

     Csak űltem egy helyben, és azon gondolkoztam, hogy vajon mi történhetett Robbal? Hogy hogy van lánya, de nincs felesége? Talán elváltak?

     Nem tudtam sokáig ezen agyalni, mert Rob mellém ült, és belekezdett a történetébe, s közben végig a szemembe nézett. A tekintete szinte megigézett, és elég nagy erőfeszítésembe kerűlt, hogy ne szűntessem meg a köztünk lévő távolságot, s csókoljam meg.

      - Az egész, a gimiben kezdődött. Ott ismertem meg Katherine-t. Nagyon jó barátok voltunk, és ez a barátság kezdett átmenni szerelembe. Annyira szerettük egymást, hogy mikor kijártuk a gimit összeházasodtunk. A szüleink ellenezték ezt a házasságot, mert úgy gondolták, hogy túl fiatalok vagyunk még ehhez. De mi nem hallgattunk rájuk. A nászéjszakán megfogant Vanessa, és... eluralkodott rajtunk a félelem. Nem mertünk beszámolni erről a szüleinknek, mert akkor biztos, hogy kitagadtak volna minket a családból. Ezért... inkább menekülőre fogtuk. London-ból elköltöztünk ide New York-ba. Az óceán másik partjára. Kate úgy döntött, hogy ő inkább nem megy egyetemre, mert mikor megkezdődött, ő már három hónapos terhes volt. Azon gondolkoztunk, hogy hogy titkolhatnánk el a szüleink előtt a gyereket, de semmi sem jutott eszünkbe. Nem adhattuk árvaházba, s nem is titkolhattuk el a szüleink elől tovább, így, mikor megszületett Vanessa, és vége volt az első évemnek hazamentünk. A szüleink nagyon rosszul fogadták a hírt. Főleg Kate szülei. Annyira összeveszett velük, hogy alig látott az idegtől. Kirohant a házból... – mikor Rob ezeket a szavakat mondta, valami eluralkodott rajtam. Mintha féltem volna. Sejtettem mi lesz a vége a történetnek, de nem akartam, hogy az legyen. Azt kívántam bárcsak ne halt volna meg Kate. Rob szemeiben mindvégig szomorúságot láttam. Úgy sajnáltam. Bármit megtettem volna, azért, hogy vidámabb legyen - ... és beszállt a kocsijába. Próbáltam utána rohanni, de nagyon gyorsan elhajtott. Próbáltam felhívni, de nem vette fel. Mikor tizedjére hívtam már ki sem csengett. Nagyon féltem. És ami a legrosszabb, hogy fogalmam sem volt mit tegyek. Felhívtam a rendőrséget, de ők azt mondták, hogy nem nyílváníthatják eltűnt személynek, mert nem telt el a 24óra. kétségbeesetten űltem, és azon gondolkoztam, hogy vajon hol lehet? Hová mehetett?... Körülbelül egy óra telt el, és hívott a rendőrség, hogy megtalálta a feleségem kocsiját. Legalábbis ami maradt belőle. De... Kate nem volt benne. Hónapokig harcoltam, hogy megtaláljam, de nem volt semmi eredménye. A rendőrök is feladták. Így, egyedűl maradtam a lányommal New York-ban. A nővérem próbált nekem segíteni, de mikor látta, hogy semmi esély sincs a megtalálására, próbálta elfelejtetni őt velem. Végül egy éve beadtam a derekam, és elkezdtem csajozni. De minden lány elutasított magától. Egyik sem finomkodott, mikor lerázott. Az egyik babonás volt, és attól félt, hogy átok van rajtam, és nem mert még a közelembe se jönni, a másik szexmániás volt, aki le se szarta, hogy hány feleségem van, csak húzzam meg, a harmadik... – és sorolta volna tovább, de én nem engedtem. Hozzábújtam, olyan szorosan amennyire csak tudtam, és össze vissza csókoltam. Igaz, hogy alig egy hónapja ismerem, de hiszek neki. Ő nem olyan aki minden hülyeséget kitalál, csak azért, hogy egyszer megfektessen és utána eldobjon mint valami rongyot.

     Az arc és a nyak pusziból, csókcsata lett. Méghozzá elég szenvedélyes csókcsata. Fogalmam sincs, mennyi ideig voltunk egymás ajkaira tapadva, csak azt érzékeltem, hogy Rob elválik tőlem, és a homlokát az enyémnek dönti. Ekkor vettem észre, hogy már nem a kanapén, hanem Robon ülök, és kőkemény vágya nekem nyomódik. A szobában gyér volt a fény, mert a mécsesek nagy része kialudt. Nem láttam semmit, csak Rob tökéletes arcát, és hálát adtam az Istennek, hogy ez a srác az enyém. A kellemes csendet ő törte meg.

      - Kris, ezek után is... akarsz majd... – nem kelletett befejeznie a kérdést úgyis tudtam, hogy mire gondol

       - Igen, és csak hogy tudd, nagyra becsüllek, amiért férfi és orvos létedre képes vagy felnevelni egy kislányt. Nem ítéllek el. Sőt! Épp ellenkezőleg! – vallomásom után elmosolyodott, és egy gyengéd csókban részesített. De minél többet kaptunk, annál éhesebbek lettünk, úgyhogy ennek is az lett a vége, hogy Rob fölém kerekedett, és a felsőm eltüntetésével bajlódott, közben én hozzádörgöltem magam így is merev vágyához, amit egy rekedt férias nyögés követett. Imádom hallgatni a hangját. Olyan megnyugtató, és kellemes. Mikor elszakadt tőlem, a nyakamat kezdte csókokkal beborítani, amit nem bírtam apró sikolyok nélkül, és jóleső sohajok nélkül. Főleg, mert köben a keze a hasamon kúszott egyre feljebb, míg nem elérte a melleimet, amiket melltartón keresztűl kezdett kényeztetni. Azt hittem, hogy elfolyok eme erős férfias karok közt, ezért – már amennyire az erőm megengedte – még szorosabban öleltem mint eddig.

        - Kris... öhm... – alig bírt kinyögni egy értelmes mondatot szegény. Ezt most úgy mondtam, mintha én tudnék... XD – össze... össze foglak így nyomni – mondta akadozva, és zihálva.

        - Nyugi, nem fogsz! – válaszoltam. De ezek után nem fecséreltük az időnket beszédre. Rob bevitt egy szobába - feltételezem az volt a hálószoba - ami szintén tele volt mécsesekkel s gyertyákkal. Ott lefektetett az ágyra, majd mélyen a szemembe nézett, és kimondta, azt a bizonyos szót, hogy...

        - Szeretlek...

Íme Katherina Pierce