Új blog!

Helló!

A "Feel the Music" c. blogomat nem látogatják annyian, mint ezt, úgyhogy itt is közölni szeretném, hogy amint befejezem a jelenlegi történetemet, kezdem a következőt! A címe: "Fairytale". Itt a link: http://magicinthedawn.blogspot.hu/.

Remélem ezt többen fogjátok követni, mint a jelenlegit, mert én ezt - már sokadjára is közlöm veletek - értetek csinálom! 

Kellemes Ünnepeket drágáim! :*

xoxo

N.

Bejelentések.

Sziasztok! 

Nem is tudom hol kezdjem. Nagyon rosszul esik, hogy alig akad olvasóm a Feel The Music - on. Kérlek, írjátok meg, hogy mi nem tetszik benne. Az, hogy nem RobSten-es? Vagy az, hogy Katherine és a gitártanárom a főszereplők? Kérlek, írjátok meg, mert nem tudom mihez kezdjek. Bezárni nem akarom, úgyhogy segítsetek, kérlek! 

Nos, a második dolog amiről be szeretnék számolni, az az, hogy az egyik barátnőm megkezdte az első blogát, és nagyon jól esne neki is, ha lennének olvasói. Hisz ő is azért ír, amiért én; hogy szórakoztassa az olvasóit. Itt a link: http://angelsinourlife.blogspot.com/ . 

Remélem, mostantól több olvasónk lesz. 

Sok-sok puszi <3

xoxo

N.

Az új blog

Sziasztok!

Itt az új blogom: http://musiciseverywhere.blogspot.com/ . 

Előre szólok, hogy NEM Robstenes! Az ismertetőt pedig már fel is raktam. 

Jó olvasást!

:*

N.

Problems

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy egy pár héten belül jön ihlet. Hát, meg is jött, sőt, nagyon sok ihlet jött. Csakhogy, most jön a rossz hír; nem tudom tovább folytatni ezt a történetet. Nagyon sajnálom. de ez nekem nem megy. Akárhányszor nekiláttam, hogy megírjam a következő fejezetet, csak ültem, és ültem, és volt, hogy egy óra is eltelt, és nem írtam semmit. 

Persze azt az ihletet, ami jött, nem ezen a blogon fogom kiadni magamból. Úgy döntöttem, hogy nyitok egy új blogot. Nagyon sok ötletem van, és ez a történet már nem tükrözi azt, amit valójában szeretnék írni. 

Arra is gondoltam, hogy jó lenne, ha valaki átvenné tőlem ezt a blogot. Persze, elárulnám, hogy én hogy képzeltem el ezt az egészet - mármint a történetet - és ha akarja folytatja a gondolatmenetemet, ha nem, hát nem. Kommentbe írjátok meg, hogy szeretnétek-e átvenni tőlem vagy sem. 

A másik blogomat pedig még ma megszerkesztem. Kiteszem nektek, ha meglesz. Remélem ott is követni fogtok ;).

xoxo

N.

Bejelentések.

Sziasztok! 

Nagyon, nagyon sajnálom, hogy nem hoztam frisst sem a múlt héten, sem ezen a héten, de, nem fogok nektek kürtölni, kimondom kerek perec: nekem ez már nem megy tovább. Úgy érzem kifogytam az ihletből. Persze, tudom, hogy miről írjak, de nem tudom, hogy fogjak neki. Nagyon sajnálom. Tudom, hogy vannak olyan emberkék, akik szeretik olvasni a történetet, ami csakis - és csakis - a fantáziám szüleménye. 

Szóval, elmondom, hogy most mi lesz:

Először is: Eszem ágában sincs bezárni a blogom! Ezt verjétek ki a fejetekből! Szeretem ezt a történetet, és annyi munkát fektettem bele, hogy nincs szívem ezt a "projektet" eldobni. Megpróbálok rengeteget olvasni, és ihletet nyerni. Szerintem minden írónál eljön az az idő, hogy nincs miről írjon, és kell neki egy kis idő, hogy összeszedje a gondolatait. Hát most én is ezen az időszakon megyek át. Remélem megértitek! 

Nagyon szeretlek titeket, és remélem megértitek, a helyzetemet. 

Amint jön ihlet, jön feji is. Lehet, hogy ez csak egy hétet, de lehet, hogy egy hónapot is várni kellesz rá. Sajnálom :'(

Egy másik bejelentés: 

Kaptam két (!) díjat is, amit szerintem nagyon nem érdemeltem meg. Köszönöm szépen Dóry :* tudod, hogy szeri van! :)

Szabályok:

1.Tedd ki a képet a blogodra! - meglesz ;)

2.Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat! - megvolt! :P

3.Írj le 6dolgot magadról: szeretek gitározni, olvasni, írni, a kedvenc tevékenységem viszont a filmnézés. Nagyon szeretem a régi és a kosztümös filmeket. És végül: kell pasi! :(( (:D)  - nos, ez is megvolt! :D

4.Küldd tovább 5 írópalántának, linkel együtt! 

akiknek tovább küldöm: Beky, Minie 95, Lilluci, és Lizzyke. Bocs, de csak ennyi :(.

5.Hagyj megjegyzést a blogukon! - meglesz ;)

Nos, ennyi lettem volna mára! Szép estét mindenkinek! :*

Szeri

N.

Válaszok + meglepi.

Helló! :*

Nos, mivel már több mint kilencezren meglátogatták szerény blogomat, úgy gondoltam, hogy  kötök veletek egy egyezséget. Ha a látogatóim száma eléri a 10.000-et, és ha meglesz az 50 követő, akkor megleplek titeket, egy extra hosszú fejezettel, amelybe ti mondhatjátok meg mit írjak bele. Nah, de ennyit a meglepiről...

Nagyon szépen köszönöm a 18.fejezethez írt megjegyzéseket! Szeretnék válaszolni is rájuk ;):

agika: Köszönöm hozzászólásodat, és örülök, hogy tetszettek! :* Megsúgom, hogy a következő fejezetben, ki fog derülni, hogy honnan tudta, hogy hol lakik Kris. ;)

orsy: Örülök, hogy neked is sikerült örömet okoznom. Igyekszem, minden fejezetbe beleszőni egy kis komédiát. :P Köszönöm a megjegyzésedet. :*

Nóci: Nem, nincs Robnak semmilyen "beépített" embere :D. Ki fog derülni a következő fejezetből, hogy Rob honnan is tudta meg, hogy hol lakik Kris. Neked is köszönöm hozzászólásodat! >:D<

ღDevilღ: Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de nyugi, nem sokáig lesz Robsten háza tájékán minden oké ;). Amúgy, mindennek megvan oka. A kibékülésnek, annak, hogy Rob meg sem lepődött, amiért Kris ilyeneket álmodik... nah, de nem mondok semmit. Majd mindenre fény derül. :P

Én is puszillak! És nagyon szépen köszönöm a komidat! :* X

Szeri van minden olvasómnak! :)

xoxo

N.

18.Fejezet - Ismét együtt

Helló! :*

Meg is hoztam a 18. fejezetet. 

Remélem örültök neki ;) És nagyon szépen köszönöm a megjegyzéseket! Nagyon sokat jelent számomra, ha kapok hozzászólást! Ha látnátok, mekkora izgalommal olvasom minden egyes kommentet, akkor azt hiszem, hogy a sárga házba küldenétek :D :))
A másik blogomról pedig annyit, hogy ideiglenesen bezártam. Majd - talán - újra fogom kezdeni, ha ennek a történetnek vége ;).

Nem is dumálok tovább! Jó olvasást! :*

xoxo

N.

 - Rob? Te meg mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóban álló személytől. Ez meg vajon honnan tudja a címemet? 

 - Kristen, beszélnünk kell. Kérlek - mondta, szinte könyörgő hangon. Vajon mi lehet a baj? Ennyire hiányzok neki? 

 - Oké - nem hívtam be, hanem felvettem a kabátomat, a csizmámat, és elindultam vele egy gyönyörű park felé. Imádok ott lenni. Olyan szép, télen-nyáron egyaránt. 

 - Szóval, mondani akartál valamit nem? - kérdeztem

 - Igen. Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled azon a reggelen én... - kezdett volna bele a magyarázkodásba, de nem engedtem neki. Rátettem a mutatóujjamat a pihe puha ajkaira, melyek pirosak voltak a hidegtől, és belekezdtem a saját kis monológomba 

 - Én nem haragszom rád. Sosem haragudtam, csakis magamra. Én voltam a hülye, mert nem fogtam fel, hogy neked mekkora fájdalmat okoztam ezzel az egésszel. És úgy gondolom, hogy néhány hülye álom nem ér annyit, hogy ezen összevesszünk. Szeretlek. Nagyon! Érted? - elvettem az ujjam a szájáról, és vártam, hogy meghozza az ítéletet. Habár, biztos meg fog bocsátani, mert az előbb ő kért bocsánatot tőlem, és képes volt Los Angelesbe utazni miattam. 

 - Én is szeretlek. Sőt, egyenesen rajongok érted. Mindenedért. A hangodért, a jóságodért, a szemeidért, az okosságodért... mindenedért! - válaszát, egy forró, szenvedélyes csók követte, amelybe még a lábaim is beleremegtek. Szorosan magához ölelt, mert hiába volt rajtam kabát, eléggé fáztam. Ezt ő is észrevette rajtam. Nem akarta, hogy tovább fagyoskodjak. Hazakísért, én pedig beinvitáltam, a házba. Otthon viszont, az ősök fogadtak, akiknek nem is szóltam, hogy elmegyek. Szerintem biztos nem vették észre a hiányom. 

Amint szembekerültem velük, rögtön kérdőre vontak

 - Kristen Jaymes Stewart, hol voltál? - kérdezte anyám, apám nem mert szólalni, mert mikor anyám ideges, jobb ha mindenki kussba van. 

 - Hát, csak sétáltam egyet. Szeretném bemutatni nektek Robertet, aki a barátom - az ősök arcán döbbentséget véltem felfedezni. Úgy néztek, mintha magát, a megtestesült szent lelket látták volna. 

 - Nem is mondtad, hogy van barátod - mondta anyám. 

 - Nem kérdezted - válaszoltam, s közben huncut mosoly terült el az arcomon - amúgy Rob, ők, mint gondolom már rá jöttél, a szüleim. Jules és John. 

 - Nagyon örvendek - mondta Rob, és kezet fogott apámmal, anyámnak pedig megcsókolta a kezét. Tiszta Don Juan! - gondoltam magamba. 

 - Rob, nincs kedved velünk ebédelni. Most lett kész a kaja - mondta anyám. Örülök, hogy ilyen jól kijönnek egymással a szüleim és Rob. 

 - Köszönöm a meghívást Mrs Stewart - mondom én, hogy kész Don Juan. Látszik, hogy angol, mert egy igazi úriember! Ritka az ilyen a mai világban. A férfiak többsége csak kihasználja a nőket, és nem törődik az érzéseikkel, de Rob más. Nem csak velem ilyen tisztelet tudó, vagy a környezetemben lévőkkel. Hanem mindenkivel. Ilyen emberre van szükségem.

Ebéd közben nagyon kellemesen elbeszélgettünk. Apám újfent megcsillogtatta a komikus énjét, mi pedig szakadtunk a nevetéstől. 

Ebéd után, elbeszélgettünk a nappaliban, Rob pedig a fényképalbumomat nézegette, melyben a gyerekkori képeim is benne voltak. Persze, benne volt a ballagáskor készült képeim is, és az albumomat is átlapoztuk, melyet 12. végén csináltatott az osztályfőnökünk. Többek között, olyan képek is voltak, a családi albumomban, amelyen én pár hónapos vagyok, és tök meztelen. Anyám azt mondta, hogy apu ötlete volt, hogy ilyen "aktfotókat" készítsenek rólam, azért, hogy legyen mit szégyellnem, ha nagy leszek. Hát, bevált a terve. Mikor Rob meglátta, kikerekedtek a szemei. 

 - Ez... khm, ez te vagy? - kérdezte, miközben a képemet nézte, amelyen én épp tök pucéran, lábaimmal a nyakamban pózoltam. Gondolom, mondanom sem kell, hogy remek rálátás nyílt lányságomra. A szüleim nem voltak a szobában, mert készülődtek. Ma ők mentek vendégségbe, és állítólag ott is alszanak, úgyhogy reggelig szabad a ház. Rob a fülemhez hajolt, rajtam pedig eluralkodott az izgalom. 

 - Ha jól látom, már akkor is puha, és párnás voltál, odalent.

 - Igen, jól látod, csak azzal az eltéréssel, hogy nem voltam annyira nedves odalent, mint most - ismét huncutul elmosolyodtam, Robnak pedig elakadt a lélegzete. Nem tétovázott sokáig. Féloldalasan elmosolyodott, majd megcsókolt. Először csak lágyan becézgettük egymás ajkát, de mikor Rob átcsúsztatta nyelvét a számba, rajtam eluralkodott a vágy. Belemásztam az ölébe, és szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. Megéreztem lábaim közt, hogy Rob már tettre kész, de ez vissza is rántott a valóságba. Most nem szabad. Amíg itthon vannak a szüleim, addig nem. Elszakadtam Rob édes ajkaitól.

 - Most nem lehet, még itthon vannak a szüleim - válaszoltam, és lemásztam róla. Pedig én is, teljesen be voltam már indulva, de nem szabad hagynom, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljek a vágyaim miatt. Apámat ismerve, még 50évesen is ezzel szívatna. Inkább folytattuk a képek nézését, és sajnos, nem az volt az egyetlen "fiatalkori aktfotóm". Szegény Rob, pedig majdnem eldurrant a gatyájában. Egy fél óra múlva viszont, apu és anyu teljes harci díszben jöttek lefele a lépcsőn, mi pedig már majdnem felrobbantunk a vágytól. 

Szerencsére hamar leléptek, s amint záródott az ajtó, mi felszaladtunk a szobámba. Alig záródott be a szobám ajtaja, s Rob máris nekidöntött, s vadul csókolni kezdtük egymást. Hangos zihálásaink villámként csaptak a csöndbe, amely eddig a szobámban uralkodott. Felvett az ölébe, s elvitt az ágyig. Lefektetett rá, és rögtön vetkőztetni kezdtük egymást. A gyomrom is beleremegett, ha arra gondoltam, hogy mit is fogunk csinálni. Hisz már vagy két hete nem volt action, úgyhogy nagyon kiéhezettek vagyunk. Már teljesen meztelenül feküdtem alatta, rajta már csak egy alsónadrág volt, és még mindig csak csókoltuk egymást. Nagyon hiányzott ez nekem. Hogy itt van velem, hogy megölelhetem, megcsókolhatom, szeretgethetem... 

Nem engedte, hogy jobban elmerüljek a gondolataimban, mivel egy utolsó forró csók után egyre lejjebb araszolt, s meg sem állt, a középpontomig, amely jelenleg nedves, és nagyon lüktet. Először csak puszikkal halmozta el, majd később nyelvét is bevetette annak érdekében, hogy minél hamarabb elmenjek. Mintha áramcsapás ért volna, úgy vonaglott a testem, Rob kezei és nyelve alatt. Hát, érti a dolgát az már biztos! Nyelvét, hosszú, ámde mégis férfias ujjai váltották fel. Egyszerre kettőt is eltüntetett bennem, s nem kelletett sok, a végső cél elérése érdekében. Az ujjaim a lepedőt markolták, s nyöszörögve tűrtem szerelmem kínzását. Amikor elmentem, a hátam ívbe feszült, és kéjes nyögéseim töltötték be a teret. Rob vigyorogva kúszott fel hozzám, és ismét az ajkaimat vette birtokba, aztán a nyakam kezdte szívogatni, s közben finoman, belém hatolt. Mindketten elégedett sóhajt hallattunk. Először csak lassú tempóban mozgott bennem de én nem sokáig bírtam ezt a tempót, s a fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb ritmusra. Rob a fülembe sóhajtozott, két karját - ami enyhén ki van gyúrva - a fejem két oldalánál tartotta, ajkaival pedig a nyakamat, és a fülemet halmozta el lágy csókokkal. Én annyira beindultam, ettől gyengédségtől hogy nem kelletett sok, amíg elértem a második orgazmusomat. Rob nem sokkal később követett engem. 

Egy kis ideig öleltük egymást, majd csókolózni kezdtünk. Ennek a csóknak pedig megint az lett a vége, ami az előzőnek... 

Egész éjszaka csak szeretkeztünk, és nem érdekelt minket az idő, vagy a helyszín. Csak élveztük egymás társaságát...

17.Fejezet - Sweet Home LA.

Pálinkás jó estét! :* :D

Remélem tetszeni fog ez a fejezet is... és bocsánat, amiért csak ilyenkor tudtam feltenni. >:D<

Ne sajnáljátok a komikat, és a pipákat! :*

Jó olvasást! 

N.

 - Szia anya! - köszöntem, amint leszálltam a gépről. Időre volt szükségem. Ki kellett szabaduljak a New York életemből, ezért hazautaztam. 

 - Szia kicsim. Minden rendben? Olyan sápadt vagy. Eszel te rendesen? - stb... anyám mindig így fogad, ha hazajövök. Egy "minden rendben"-el válaszoltam anyám kérdéseire. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de anyám kiszúrta, hogy valami nincs rendben. Szerencsére nem firtatta. 

Beszálltunk a kocsiba, anyám pedig elindította a motort. Egész úton azon gondolkoztam, hogy mekkora hülyét csináltam magamból, és persze szegény Ashleyből, amikor bekopogtunk azon az ajtón. Egy öreg néni nyitotta ki, aki azt feltételezte rólunk, hogy be akarunk törni hozzá. Lehetett kb 70éves is az öreglány, de arra nem gondolt, hogy ha én rabló lennék, akkor én nem KOPOGNÉK BE hozzá!!! Áh mindegy. Innen azt lehet kiköveztetni, hogy az öregek bogarasak. Persze tisztelet a kivételnek. 

Hogy én mekkora egy hülye picsa vagyok! Képes voltam egy ilyen kis hülyeségért szakítani Robbal. Na nem! Nem bánom hogy megtettem. Ő is azt akarta. Ő kezdett el veszekedni velem! De jogosan veszekedett velem, mert igaza volt. Neki ez az egész fájdalmat okozott, én meg csakis magamra tudtam gondolni, És ezek után ő futott utánam, és kérlelt, hogy ne hagyjam el. Akkora egy hülye voltam! Képes voltam elhagyni őt, néhány buta álom miatt...

Az viszont tény, hogy jelenleg sem tudom, hogy miért álmodtam olyasmiket. Egy belső hang azt súgja, hogy még nincs vége. Igyekeztem mindent kiűzni a fejemből. Jobbnak láttam ha az ünnepekre mindent elfelejtek. Elfelejtem Robot, meg a hülye álmaimat. Egyedül a családomra fogok koncentrálni.

 - Kris, hahóó! - szólalt meg anyám a vezető ülésről. Körülnéztem, és a házunkat láttam. Ilyen hamar megérkeztünk?

 - Szóltál? - kérdeztem vissza.

 - Igen, már vagy egy fél órája mondom neked, hogy megérkeztünk, de te a füled botját sem mozdítod. Tudom, hogy valami baj van. Akarsz róla beszélni? - anyám megértő Neki mindent elmondhatok. De most nem volt kedvem beszélgetni, csak bemenni a szobámba, ledőlni az ágyba, és aludni egyet. A több órás repülőút megtette a hatását. Olyan vagyok, mint egy nyolcvan éves mama, aki fel kelletett menjen a tizedik emeletre gyalog, mert elromlott a lift. 

 - Majd később megbeszéljük, oké?

 - Rendben. Majd holnap reggel - mondta, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból, és felkapva a csomagjaimat, bementünk a házba. Apa, amint meglátott, egy jó szoros ölelésben részesített. 

Amint beléptem a szobámba, elöltött a nosztalgia. Olyan emlékképek ugrottak be, mint például: amikor megkaptam az első telefonomat, amikor még "pláza cica" stílusban éltem napjaimat, amikor átmentem lázadóba, és amikor elhatároztam, hogy író szeretnék lenni, és az is, amikor először... khm... . Elképesztő, mennyi minden az eszembe jutott, egy röpke másodperc alatt. Olyan volt, mint egy film. Ha valaki megkérdezné, hogy eddig milyen életem volt, azt válaszolnám, hogy: csodás. Mint egy álom. Sokan irigyelnének, ha tudnák, mennyi mindenen mentem már keresztül. És azért is, mert hiába voltak rossz pillanatok: én mégis csak a jókra emlékszem. Remélem ez mindig így lesz. 

Kipakoltam a dolgaimat, s lementem a konyhába, kajálni valamit. Anyám épp előkészítette holnapra a terepet, hogy minden kész legyen. Mikor rendesen telepakoltam a hasamat, bementem a nappaliba, ahol karácsonyi filmeket néztem apuval. Nyúltunk a nevetéstől mindketten. Csak sajnos, amikor vége lett az egyik filmnek, apám olyan kérdést tett fel, amely minden hajadon rémálma:

 - És, hogy állsz a pasikkal?

 - Hát... - most mégis mit mondjak? - sehogy - és abban reménykedtem, hogy nem fogja tovább firtatni az ügyet. 

 - Vagyis, senki sincs a láthatáron, mi? - sajnos tévedtem - pedig olyan szép nő vagy Kris! Nem gondolod, hogy ideje lenne fognod magadnak valakit? Nem sirathatod egy életen át azt a köcsögöt - most Natere gondol - találnod kéne egy másikat.

 - Apa, ez hadd legyen az én dolgom oké? - próbáltam kedvesen elutasítani az "apai jó tanácsait". 

 - Rendben. Legyen, ahogy akarod - válaszolta. Nem sértődött meg, és szerencsére hanyagoltuk a témát. Nem szeretek a szerelmi problémáimról beszélni a szüleimmel. Sőt, senkinek sem szeretem elmondani, mert senkiben sem szabad megbízni, és ami a legfontosabb, hogy rohadtul nem tartozik senkire. Csak rám, és rá. 

Este lehetett tizenegy óra is, mire felmentem zuhanyozni, aztán lefeküdni.

Alig tudtam elaludni. Nagyon hiányzott Rob. Mindig akkor hiányzik, amikor az ágyban fekszek. Néha, aludni sem tudok, úgy fázok nélküle. Az elmúlt hetekben megszoktam, hogy mindig vele alszok, és most olyan rossz, hogy nincs kihez hozzábújhatnék. Vagyis de, a macim :(. De az nem Rob. És nem is sugároz olyan meleget mint ő. 

Éjszaka lehetett már három óra is, mire sikerült elaludnom. Beszélnem kellesz vele. Nem lehet, hogy egy ilyen szent ünnepen fasírtban legyünk. 

Másnap reggel, olyan arccal keltem fel, hogy ha egy idegen meglátott volna, azt mondaná, hogy engem tükörrel szoktak ijesztgetni. A szemeim alatt zöld (!) karikák, az arcom pedig sápadt volt. Sminkel próbáltam eltüntetni az éjszaka és Rob nyomait, több kevesebb sikerrel. Most nem beszélhetek vele, mert Los Angelesben vagyok, és szerintem ez nem telefontéma. Úgy gondoltam, hogy az újévet otthon töltöm. 

24.én segítettem anyámnak a konyhában, apa pedig a fával foglalkozott. Este elmentünk a rokonokhoz. 

Másnap reggel - ugyanúgy mint eddig - izgatottan szaladtam a fához, hogy kibontsam az ajándékaimat. Anyától egy válogatás CD-t kaptam: Best Of Sex Pistols. Apától pedig egy sapit. Én anyának egy fényképezőt vettem, mert kell a munkájához, és már régóta panaszkodott, úgyhogy vettem neki egy újat. Apának pedig egy fülhallgatót vettem. Az övé elromlott. 

Mi nagyban beszélgettünk, és nevettünk apám egyik beszólásán, mikor egyszer csak kopogtatni kezdtek. Úgy gondoltam, hogy az egyik rokon az, de amint kinyitottam az ajtót, nem várt meglepetés fogadott... 

16.Fejezet - It's over?

Sziasztok!

Remélem vártátok már ezt a fejezetet! 

Nagyon örülnék, ha kapnék hozzá komikat, vagy csak pipákat! A másik blogomon is ma tettem fel az új részt. Ha minden jól megy, akkor csütörtökön jön a következő fejezet ;)

xoxo

N. 

"Beszélnem kell vele. Igen, az lesz a legjobb ötlet. Meg kell neki magyaráznom, hogy mit miért tettem. Az egyik boszorkány szerint New Yorkban van. Talán ő segítene megölni Klaust. 500éve menekülök. Elegem van ebből! Nem akarok menekülni. Szabad akarok lenni. És persze, ha megtudná, hogy felbukkant a hasonmás, és, hogy én változtattam át, csak azért, hogy ne tudja megtörni az átkot, biztos, hogy megölné Keterinat és engem is. Meg persze mindenkit, akit ismert. Vagyis a családja is veszélyben van..."

Rob mellkasán pihentem, mikor egyszer csak megszólalt a telefonom, megszakítva az álmomat. Rob még mindig aludt, a telefonom pedig abbahagyta a csergést. Kimentem a szobából, és vittem a telefonomat is. A kijelzőre pillantva megállapítottam, hogy Ashley mostanában vekkernek érzi magát. Visszahívtam, mert kíváncsi voltam, hogy mit szeretne közölni. Ha csak azért hívott, hogy megkérdezze, hogy " Szia, hogy vagy, mi csi?" , én komolyan mondom leütöm!

 - Szia, Kris, gond van!

 - Szia, mi történt? Ég a ház? - kérdeztem vissza. Olyan volt a hangja, mintha tényleg égne a ház...

 - Nem, nézd, én nem hittem neked, amikor azt mondtad, hogy te látod álmaidban, de utálna olvastam, és lehet, hogy igazad van. Ha valamilyen közöd van hozzá, de hát neked, milyen közöd lenne Katehez?

 - Mondjuk az, hogy az exférjével járok...

 - Igazad van, tényleg. És azt is olvastam, hogy ezt a képességet az indítja be, ha komolyabb ütést kap a fejed. 

 - És mondd csak, ha nem hittél nekem, akkor miért olvastál utána?

 - Hát... böngésztem a neten, és egyszer csak megjelent előttem az oldal. Figyelj, akármi a terved, segítek neked.

 - Azt álmodtam, mielőtt fel nem ébresztettél, hogy Kate itt van New Yorkban. A hotelt is láttam, ahol lakik. A "hasonmása", Elena, pedig meg akarja keresni, hogy megvédje őt, egy Klaus nevű pasitól. Egy óra múlva találkozunk nálam, oké? 

 - Rendben. De mi a terved? 

 - Majd elmondom.

 - Oké. Majd még beszélünk. Szia

 - Szia - ez akkor megvolt. Jó tudni, hogy "médium" - vagy mi a fene - lettem. Az álmomban a Belleclair hotelt láttam. Oda kell mennem. Meg kell tudnom, hogy ez az egész igaz-e vagy sem. Tudom, hogy semmi közöm az egészhez, de oka van annak, hogy ezt álmodom. 

 - Kris - szálalt meg egy hang a hátamnál. Hátrafordultam, és Rob állt velem szemben. 

 - Jó reggelt - mosolyogva közelítettem felé, de ő elhúzódott - valami baj van?

 - Nézd Kris, fogalmam sincs, hogy miket álmodsz, és, hogy miért, de megköszönném, ha nem mondanád el mindenkinek, hogy a halott feleségemről álmodsz. Ezek csak álmok, érted? Ez nem a valóság! Rengeteg időbe telt, amíg kihevertem, hogy elvesztettem őt, nem akarom, hogy felszakítsd a sebeimet - rosszul estek a szavai, de igaza van. Bele sem gondoltam, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozok neki. Szeretem őt. Ő az utolsó ember, akinek fájdalmat tudnék okozni.

 - Ne haragudj. De az, amit mondott Ashley, elég furcsa, és... nem tudom, hogy abból amit álmodtam mennyi igaz. Ma el szeretnék menni a Belleclair hotelbe, és majd meglássuk, hogy mi igaz, és mi nem. 

 - De mégis mire jó ez neked? Semmi közöd ahhoz, hogy mi van a nejemmel. Élvezed, hogy fájdalmat okozhatsz nekem? 

 - Itt nem rólad van szó, oké? Hanem rólam! Én álmodok mindenféle zavarba ejtő dolgokat róla, és utána szeretnék járni az egésznek. 

 - És ha utánajársz, akkor szerinted minden oké lesz? Akkor nem fogsz róla álmodni? Ugyan már Kris! Ne legyél már ennyire gyerekes! - már nem csak kiabált velem. Szint köpte felém a szavakat. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ez lesz a vége az egésznek. Könnyek szöktek a szemembe, de nem akartam megadni neki az örömöt, hogy sírni lásson. Összecsomagoltam a dolgaimat, és elmentem. Rob a konyhában ült, és nézett kifele az ablakon, és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, hogy hallja, hogy elmentem. Nem kellett volna, mivel utánam jött. 

 - Kris, hova mész? - kérdezte az ajtóból. Nem álltam meg, csak mentem, de ő követett - kérlek ne menj el - megfogta a csukómat, és magához húzott. Megbódított a kellemes illata, és a közelsége. De erőt gyűjtöttem, és ellenálltam neki.

 - Miért ne menjek? Te azt szeretnéd, hogy ne okozzak neked fájdalmat, és mint kiderült miattad álmodok hülyeségeket, szóval azt hiszem mindkettőnknek az lesz a legjobb ha nem folytatjuk ezt a kapcsolatot. Akkor én nem fogok álmodozni, te meg nem fogsz szenvedni - kitéptem a karomat a szorításából, és elindultam lefele a lépcsőn. Mikor hazaértem lezuhanyoztam, és átöltöztem. Alig hiszem el, hogy vége. Két hónap, két perc leforgása alatt ért véget. Azt hiszem, ez volt a jó döntés. Azok után, ahogy beszélt velem... még soha senki nem kiabált velem úgy, mint ő. Alig bírtam ki hazáig sírás nélkül. Amikor a zuhany alatt álltam, utat engedtem könnyeimnek. Amikor tükörbe néztem, megállapítottam, hogy így nem mehetek el sehova sem Ashleyvel. A szemeim pirosak voltak és duzzadtak, ugyanúgy mint az ajkaim, belül pedig fájdalmat éreztem. De nem törődtem vele. Jelenleg van nagyobb gondom is annál, hogy Robon rágjam magam. Pedig legszívesebben mindent félredobtam volna, és visszakönyörögtem volna magam hozzá. De ezt nem tehettem meg. Én ahhoz túl büszke vagyok. 

Amint megérkezett Ash, beavattam a terveimbe. Azt mondta, hogy ő mindenben mellettem áll. Azt viszont nem mondtam el neki, hogy mi történt Robbal. Majd beavatom később. 

Én vezettem, és egész úton Ash arról áradozott, hogy milyen figyelmes vele Jackson. Tettettem, hogy érdekel, és igyekeztem boldognak mutatkozni, és érdeklődőnek, de amikor rákérdezett, hogy velem mi a helyzet, inkább tereltem. Nem volt nehéz, mivel megérkeztünk. Belleclair hotel. Gyönyörű volt. Kívülről, és belülről is egyaránt.

Épp a recepció felé igyekeztünk, amikor beugrott egy kép: Egy ajtót láttam, és egy szám volt rajta. 1592. Azt hiszem tudom, hol van. 

- Figyelj, azt fogjuk csinálni, hogy kibérlünk egy szobát, egy-két órára, és átmegyünk hozzá oké?

 - Ho... áhh, mindegy. Én beszélek oké?

 - Oké - amig Ash kibérelt nekünk egy szobát, én körbenéztem. Azon járt az eszem, hogy vajon miért láttam ezt? Ki tudja milyen "képességeim" vannak... kezd elegem lenni ebből. 

Felmentünk az emeleten, és megkerestük az 1592es szobát. Lehet, hogy ez az egész csak egy baromság, és most hülyét fogunk csinálni magunkból, és az is lehet, hogy tényleg minden igaz, és az ajtó másik oldalán egy vámpír van. Erre a lehetőségre is fel vagyok készülve. Van nálam vasfű. Állítólag ez megvéd majd tőle. Adtam Ashleynek is, és bekopogtam. Nem telt bele sok időbe, mire ajtót nyitottak, és velem szemben állt...

Nah vajon ki? Majd megtudjátok a köviben. XD

B.U.É.K.

Mint ahogy Kristen a képen, én is boldog új évet kívánok nektek! :D :* >:D<

Remélem jövőre is érdeklődéssel fogjátok követni a blogaimat! :*

Ha minden jól megy, akkor már kedden jön az új rész! Remélem várjátok már! ;)

:* Szeri :*

N.

Boldog karácsonyt!

Először is: szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni! Másodszor: nagyon jól esne, ha karácsonyra meglepnétek engem néhány hozzászólással. Nem azért, mert "komimániás" vagyok, hanem mert jól esne, ha ŐSZINTÉN leírnátok a véleményeteket. 

Nagyon szerizlek titeket!

xoxo

N.

15.Fejezet - Love

Sziasztok!
Hát, ez a pillanat is eljött. Ez az utolsó bejegyzésem. Bizony! Majd jövőre hozom a kövit! (most gondolom megijedtetek, de nyugi, nem szabadultok meg tőlem ilyen hamar! XP)

Remélem tetszeni fog!

Szeri!

N.

"Minden olyan fantasztikus, mikor vámpír vagy. Minden fokozódik: az érzékek, az érzelmek... még szerencse, hogy van egy bizonyos pöcök bennünk, amelyikkel könnyedén kikapcsolhatjuk az érzelmeinket. Nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy szembe nézzek velük Azok után nem, amit tettem. Még most is emlékszem arra a sötét éjszakára, amikor vámpírrá változtam, hála az én drága hasonmásomnak. Okosnak kell lennem, ha el akarom tenni őt is láb alól. Ó vette el tőlem a családomat. Évek óta csak egy dolog jár a fejemben: az, hogy végzek Elena Gilberttel, aki mindenemet elvette. Igaz, köszönettel tartozom neki, a vámpír létem miatt. Csak az kattog a fejemben, hogy mikor, és hogy öljem meg őt..."

Verejtékek miatt csillogó arccal keltem fel éjjeli négykor. A Tv még mindig be volt kapcsolva, én pedig ülve aludtam. Bizarr álmom volt, már megint. Fogalmam sincs, hogy ki az az Elena Gilbert, és hogy mi köze van Katerinahoz, de ma, pontot teszek a mondat végére. Utána kell néznem. Ha Keterina tényleg London utcáin tengette a napjait, és gyilkolt, akkor annak biztos van valami híre is.

Felmentem a google-ra, és megkerestem az egyik híres londoni újság honlapját. Amit láttam, az egy kicsit lesokkolt. Vértől megcsapolt embereket találtak London belvárosában. Ez arra engedett bizonyítékot, hogy amit álmodtam, az igaz, és ha nem állítom meg Katerinat, akkor meg fog ölni egy ártatlan embert... De mégis,  hogy állíthatnám meg? Szólnom kéne Robnak. Nem! Nem kéne! Mit gondolna rólam? Tiszta hülyének nézne, és betenne egy bolondok házába. De akkor kinek kérhetném a segítségét? Ashley! Igen! Ashley lesz az én emberem.Az órám már hajnali ötöt mutatott, úgyhogy felhívtam őt...

 - Mi kell? - szólt bele kómás hanggal. Gondolom, most ébresztettem fel.

 - Szia, megtennél egy szívességet? - elég hülye kérdés volt, de én is álmos vagyok, úgyhogy ettől nem telik többre tőlem.

 - Mi kell Stew? 

 - Gyere ide, és mindent elmondok - igyekeztem minél titokzatosabb lenni, hogy meggyőzzem őt.

 - Oké. Fél óra és ott vagyok - mondta és letette a telefont. 

Azalatt a fél óra alatt felöltöztem, és rendbe szedtem magam. 

Mikor Ash megérkezett, mindent elmondtam neki: az álmaimat, és a döntésemet is. Azt mondta, hogy mindenben támogatni fog, de ez az ötlet hülyeség. Még azt sem tudjuk, hogy hol van, és hogy egyáltalán igaz-e ez az egész? Egy cikk nem bizonyítja, hogy valóban léteznek vámpírok. De persze ott van bennünk a kérdés is "Mi van akkor ha...?". Úgy gondolom, hogy ez az egész hülyeség. És, hogy felesleges beleásnunk magunkat jobban a dologban. De akkor miért álmodok róla? Tús sok az egybeesés, de sajnos nem elegendő. Ettől több kell, ahhoz, hogy Rob feleségének a nyomába eredjünk. Ha Rob megtudná, hogy mire készülök, és hogy miket álmodok, biztos vagyok benne, hogy szakítana velem. És mi van, ha nem? Ha igazán szeretne megértene. Beszélnem kell vele. Délelőtt dolgozik, én pedig nem akarom a munkahelyén zavarni, és nekem is be kell mennem az egyetemre. Ash nem ment haza, mert indultunk. Én vezettem, és közben azon járt ezen az egészen jártam, hogy milyen hülyeség volt ez az egész. Nem csak Rob miatt, hanem mert ez az egész képtelenség. Vámpírok nincsenek! Ha lennének, akkor mi, emberek pusztulnánk ki. 

Azt hiszem, összeesküdtek ellenem. A nap nagyon lassan telt. Alig vártam, hogy este hat óra legyen, és hogy találkozhassak Robbal. Féltem. Mi lesz akkor, ha kidob? Ha hülyének néz? Magyarán: be vagyok szarva! 

Délután, elmentem Robhoz. Ott álltam az ajtaja előtt mint egy deszka. Nem mertem bekopogni. Végül erőt gyűjtöttem, és megtettem. 

Rob nyitott ajtót

 - Szia, most akartalak felhívni. Gyere beljebb - mondta mosolyogva. Olyan aranyos volt a gödröcskéivel az ajkai körül.

 - Köszönöm. Beszélni szeretnék veled.

 - Persze mondd csak - válaszolta, s közben megpaskolta a mellette levő helyet. 

 - Nézd, az a gond, hogy... nekem mostanában nagyon furcsa álmaim vannak - Rob láthatóan megkönnyebbült. Pedig még alig kezdtem el a történetet - egy nőről, aki vámpír. Igen, tudom, vámpírok nincsenek, de ettől függetlenül én róla álmodok. És... itt sajnos még nincs vége. A nő Katerina, a volt feleséged - eddig lesütött tekintettel bámultam a padlód, te látni szerettem volna Rob tekintetét. Belenéztem a szemeibe, ami meglepettséget tükrözött.

 - Ez most komoly? - azt hiszem, egy kicsit hülyének tézett

 - Igen, az.

 - És mégis honnan tudod, hogy hogy néz ki Kate?

 - Vanessa mutatott róla egy képet. Kérlek ne nézz hülyének, attól függetlenül, hogy annak nézek ki. Azért mondtam el neked, mert gondoltam, tudsz valamit amit én nem. Valami oka csak van annak, hogy az exedről álmodok, méghozzá azt, hogy ő egy vámpír, és, hogy meg akarja ölni a hasonmását, ami fogalmam sincs, hogy mit... - folytattam volna tovább, de Rob nem engedte. Ajkaimra helyezte mutatóujját, így megakadályozva, szóhoz jutásomat.

 - Nem kell magyarázkodj. Fogalmam sincs, hogy miért álmodol az exemről, de azt igen, hogy nem nézlek hülyének. Szeretlek téged, és bármit megteszek, hogy kétséged se legyen efelől - Ujját elvette az ajkaimról, és a nyakamra helyezte a tenyerét. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Percekig, talán órákig csókoltuk egymást, és közben egymást kényeztettük. Hol a nyakát, hogy a mellkasát simogattam. Felemelő érzés volt, érezni a testéből sugárzó hőt, az ajkait a sajátjaimon, a karjait a hátamon, és a combomon. Épp kezdtünk volna belemelegedni, mikor eszembe jutott valami

 - És Vanessa... hol van? - egy kicsit akadozott a lemez, mert Rob, a nyakamat kezdet csókolni, nekem pedig az az egyik gyenge pontom.

 - Vanessa Amandánál van... és ott fogja tölteni... ohh... az egész éjszakát... hmm... - válaszolta, s közben kezeim a pólója alá csúszott, s az ölébe ültem. Mint minden szeretkezés, ez is érzéki volt, és szenvedélyes. 

Minden Robbal töltött idő egy álom számomra. Egy valóra vált álom.

Új blog!

Helló! 

Úgy döntöttem, hogy nyitok egy új blogot, ahova a saját gondolataimat jegyzem le, tehát nem twilight, vagy Robstenes történetet fogok írni, hanem a saját gondolataimról. 

A link: http://iliveateenagelife.blogspot.com/.

Előre is köszönöm! 

Szeri!

N.

14.Fejezet - Hapiness

Sziasztok! 

Meg is írtam a 14.et is! ;) 

Nagyon örülnék, ha kapnék néhány visszajelzést, és ha ez így fog továbbmenni kénytelen leszek komihatárt szabni. Sajnálom.

Jó olvasást!

Szeri van!

Noémi-

Mystic Falls 1864: 

 - Biztos, hogy ez jó ötlet? 

 - Hát persze hogy az. Evansvilleben kezdtek gyanakodni, úgyhogy nincs már választásunk. Tovább kell állnunk. 

 - Nem erre gondoltam. Biztos, hogy jó ötlet pont ide jönni? Állítólag veszélyes hely, és vérfarkasok is tartózkodnak ezen a helyen.

 - Nem lehet veszélyes hely, mert még csak most alapítottak.

 - De az alapítók között vannak vérfarkasok is, 

 - Meg tudom védeni magam ellenük. Van nálam sisakvirág.

 - Rendben Elena. Én csak a javadat akarom.

 - Tudom Emily. És hálás vagyok ezért. Úgy érzem, hogy rajtad kívül nem bízhatok senkiben. 

 - Megérkeztünk - mondta a sofőr. A lovashintó megállt, és Emilyvel együtt kiszálltunk belőle. A sofőr kisegített minket a hintóból, és amint a lábam elérte a talajt, egy fiatalemberrel találtam szembe magam. Nem lehetett több tizenhétnél. Alig választott el minket egy méter, éreztem a szívverését. Egyszer csak megszólalt

 - Üdvözlöm Ms. Pierce - kezemet felé nyújtottam, és meghajoltam, ő pedig kezet csókolt. Ugyanilyen udvariasan üdvözölte Emilyt is. Amint elkaptam róla a tekintetem, jobban szemügyre vettem a házat. Gyönyörű, fehér kétszintes ház volt, nagy ablakokkal, és rendezett kerttel. A belseje is, ugyanolyan szép volt, mint a külseje. Beleszerettem ebbe a házba. És már nem volt kérdéses, hogy vajon jó ötlet volt-e ide jönni. 

" Happiness hit her, like a train on a track...

Coming towards her, stuck, still no turning back"

A telefonom miatt, kipattantak a szemeim. Különös, hogy erre a lassú számra milyen hamar fel tudok kelni. Ohh... minek kell suliba menni? Pedig most olyan szépet álmodtam. Igaz, bizarr, hogy megint Rob feleségéről álmodok, meg lovashintókról, de akkor is tetszett, és azt kívánom bárcsak egyszer ez megtörténne velem...

A tegnap este rendesen felöntöttünk a garatra Ashel, ezért egy kicsit még kóvályog a fejem. Na jó, nem egy kicsit. Olyan mintha egy óriási kalapáccsal 90x vágnának kupán egy perc alatt. És ilyen macskajajjal kell konzultációra mennem. Kívánhat magának ettől jobbat az ember fia?

Szerencsére hamar eltelt ez a nap is, este pedig elmentünk Robbal randizni. 

Azt mondta, hogy titok, hogy hova megyünk. Meg akar lepni, én pedig hiába mondtam neki, hogy nem szeretem a meglepetéseket, nem tágított.

Este nyolc fele járt az idő mikor meghallottam Rob kocsijának motorját lefékezni a házam előtt. Felvettem a kabátom, és kiléptem a házból. Miután bezártam az ajtót, s megfordultam, ott állt előttem Ő. A világ legszexibb pasija, aki csak az enyém.Sokan azt kívánják, hogy bárcsak ők is találnának maguknak egy ilyen pasit.

 - Jó estét hölgyem - mondta, majd megfogta a kezemet, és puha csókot lehelt rá. Komikus volt, de egyben romantikus is.

 - Viszont kívánom. Remélem remekül telt a napja sir. 

 - Igen, nagyon jól telt, de csak azért, mert egész nap az estét vártam, és hogy viszont láthassam önt - nagyon jól estek a szavai, és nem csak a tartalmuk miatt, hanem azért is, mert Rob igazi úriember módjára adta elő az egészet. Amint beszálltunk a kocsiba, megcsapott egy kellemes illat. Nem kérdeztem rá, úgy gondoltam, hogy valami új légfrissítőt használ. Tíz perc múlva már egy nagyon aranyos cukrászda előtt álltunk, és néztük egymást. Nem sokáig élveztem Rob gyönyörű kék szemeinek fogságát, mert a következő pillanatban megcsókolt. Lehunytam a szemeim, csakúgy mint Rob, és élveztem lágy csókját. 

A csók végeztével bementünk a cukrászdába, ahol én három epres, Rob pedig 4 csokis muffin-t rendeltünk. Nagyon finom volt a muffin, és az étterem is nagyon a kedvemre való. Gyönyörű tapéta a falon, az asztalokon vörös terítők, és kellemes dallam járta át a teret. Úgy érzem, hogy Rob tudja mi kell nekem. Lehet, hogy őt tényleg nekem szánta a sors?

Miután végeztünk a vacsorával, fizettünk, és elhagytuk a helyet. 

Beszálltunk a kocsiba, és elmentünk egy gyönyörű parkba. Azt hiszem, ez az este kezd egyre jobb lenni. Pedig még messze a vége. 

Nem ültünk le, csak sétáltunk, de egyszer csak, Rob megállt. 

 - Mi a baj? - kérdeztem a tekintetét kémlelve, ami szerelmet tükrözött.

 - Valamit oda kell adnom . válaszolta, és megcsókolt. De mikor kezdtünk volna jobban belemelegedni, elhúzódott tőlem. Belenyúlt a zsebébe, és arra kért, hogy csukjam be a szemeim. Engedelmeskedtem neki. 

 - Most már kinyithatod - megtettem, és egy gyönyörű nyaklánccal találtam szembe magam - tetszik? - elállt a lélegzetem. Nagyon szép volt. 

 - Igen. Nagyon tetszik. Köszönöm - mondtam, miközben megöleltem őt. Belecsókoltam a nyakába, és ismét megköszöntem.

 - Fordulj meg - megfordultam, és a nyakamba helyezte a gyönyörű nyakéket, amelynek isteni illata volt. Pont olyan, mint illat járt át, amilyen a kocsiban van.

 - Milyen jó illata van

 - Vasfű van benne - válaszolta. Még soha életembe nem hallottam ilyen növényről. Vasfű...

Még egy pár percet sétáltunk, majd hazamentünk.

Amikor beléptem a házba, az előszobában található óra negyed tízet mutatott. 

 - Nem alszol velem? - kérdeztem, miközben megszabadultam a kabátomtól. 

 - Nem lehet. Amanda el kell utazzon az éjjel, Nessát pedig nem hagyhatom egyedül otthon egy egész éjszakára.

 - Értem - válaszoltam. Egy fél órán át még beszélgettünk, aztán elindult haza a szerelmem. Ismét egyedül kell töltenem egy egész éjszakát. Vajon nem sajnál? De igen, biztos, csak tudja, hogy én boldogulok magamba egyedül, Vanessa pedig mit csinálna holnap reggel? Ő még nem olyan érett, hogy egyedül el tudjon menni az oviba. Ez itt New York, méghozzá Manhattan. És egyedül nem igen látni öt éves kislányokat egyedül az utcán. 

Egy gyors zuhany után bementem a hálóba, ahol a pihe puha ágyam várt, előtte a tv, a hűtőben pedig fagyi. Igen, decemberben is fagyizok... Lehet, hogy ez okoz rémálmokat? Nem hiszem. Régebben is ettem fagyit lefekvés előtt, de mégsem álmodtam Rob exéről. Tényleg, mióta is álmodok róla? Körülbelül egy hónapja kezdődött, én pedig két hónapja ismerem Robot. De azelőtt is álmodtam már olyan dolgokat amik meg is történtek. Vagyis csak egyszer. Amikor megálmodtam a karambolt. Ha jobban visszatekintünk az időben, soha nem álmodtam meg sem a jövőt, sem mások ex feleségét. Az egész akkor kezdődött, amikor... amikor balesetet szenvedtem. Azon az estén minden megváltozott. De miért? Milyen összefüggés van az álmaim és egy baleset között? 

Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, amelyekbe eddig nem volt időm belegondolni. Most viszont, mikor van időm, erőm nincs. Alig kezdtem el az egyik gondolatmenetemet, mikor elnyomott az álom.

A ház Kris álmában:

A nyaklánc:

Hírdetés!

Sziasztok!

Hirdetni szeretném a barátnőm blogját! Ha van kedvetek, kukkantsatok be hozzá!

Ezen a blogon idézetek találhatók. Adjatok neki is egy esélyt.

http://szambii-idezetek.blogspot.com

Szeri van!

Friss pedig kedden lesz ;)

xoxo

Noémi

13.Fejezet - Boldog Mikulást!

Aloha!

Kedd van! 

Remélem vártátok már! ;)

Remélem tetszeni fog! Nagyon örülnék, ha kapnék megjegyzéseket, és ha van benne hiba, nyugodtan letolhattok, vállalom a felelősséget! :P
És sajnálom, hogy nem írtam mindenkinek komit, de igyekszem bepótolni!

Ez az én ajándékom nektek! 

Jó szórakozást! És boldog Mikulást!

Szeri van!

Pux pux:*

N.

Egy kis hangulatkeltő:* :

"A percek, az órák, úgy szállnak, mint a hó a szélben." Gondoltam magamban, miközben az ablakomon nézek kifelé. A hó csak úgy záporozott az égből... 

Elképesztő, hogy telik az idő. Alig egy hónapja, hogy megismertem Vanessat, és már lassan két hónapja járok Robbal. És bevallom, nagyon boldog vagyok. Viszont arra a rejtélyre, még mindig nem jöttem rá, hogy vajon miért álmodtam Vanessa anyukájáról. De nem is nagyon foglalkozok vele, mert mostanában nem álmodok róla. Vagy lehet, hogy igen. Nem szoktam emlékezni arra, hogy miket is álmodok mostanában. Úgy gondolom ez jó jel.

Az elmúlt egy hónapban, sok minden megváltozott. 

Például: nem kell minden hétköznapomat Bostonban töltenem. Nagyon előnytelen, a sok benzin miatt, amit elhasználok egy héten - amit persze nem azért sajnálok, mert drága, hisz van pénzem, de nem szeretném szennyezni a környezetet -, és Rob miatt is. Ezért átiratkoztam egy másik egyetembe, ide New Yorkba. Itt is jogot tanulok, csak "normálisabb" tanárokkal... :P

És persze a kapcsolatom Nessaval kezd egyre szorosabbá válni. 

Robról pedig jobb ha nem is beszélek. Elképesztő, hogy mennyire figyelmes, és kedves. Minden férfi példát vehetne róla. 

Erről egy régi történet jut eszembe:

" Alig múltam 14 éves, és - nagy sajnálatomra - beleszerettem az egyik osztálytársamba. Kísértetiesen hasonlít Robra, de ő egy bunkó és kamasz változata volt. És persze nem Robertnek, hanem Thomasnak hívták/hívják. A történet vége persze az lett, hogy ő beleszeretett az akkori legjobb barátnőmbe, nekem pedig darabokban volt a szívem, s amilyen hülye voltam elmondtam neki, hogy szeretem őt. Ő meg csak annyit mondott bunkó hangon, hogy nagyon jól tettem, hogy elmondtam neki, mert most már tudja legalább, hogy miért néz rá úgy az osztály ahogy." 

Azóta nálam az első számú szabály: SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NE SZERESS BELE AZ OSZTÁLYTÁRSADBA!!! Azóta egyszer se fordult velem elő. Persze Nate más volt. Ő nem az osztály. hanem az iskolatársam volt... :P, mindegy, úgyis az lett a vége, ami Thomas-al. :D

A furcsa, de nagyon hosszú gondolatmenetemet - az órára pillantva állapítottam meg, hogy hosszú - a csengő hangja szakította félbe. Kinyitottam az ajtót és ki állt vajon előttem? Nah ki? Hát persze, hogy Rob! :D Vastagon felöltözve, szövetkabátban, és rettenetesen havason jött be a házba, Nessaval együtt. Olyanok voltak, mint két kis hóemberke. Nevethetnékem támadt amint rájuk pillantottam, viszont a kacajomat a köhögés váltotta fel. Bizony. Engem is útólért a megfázás. Nem volt annyira durva, csak a torkom kapart. Rob látta rajtam, hogy fáj a torkom, és ezért főzött nekem egy finom, mézes, szederteát. Miközben Rob a konyhában főzőcskézett, addig Vanessa elmesélte, hogy hogyan is verte meg a papáját hógolyóversenyben :D.

 Zene volt füleimnek, kellemes és csilingelő hangja. Az enyém most egy kicsit rekedt, ezért nem engedtem, hogy Vanessa közel üljön hozzám, mert nem szerettem volna, ha ő is elkapja. Mikor Nessa befejezte a történetet, Rob belépett a nappaliba a fincsi teámmal s egy gyógyszerrel, és betett egy filmet a dvd lejátszóba. Nessa kívánságára a Hupikék tőrpikéket néztük meg, Az új 3D-s változatát. Nagyon jól szórakoztunk, és ami furcsa volt, hogy se Rob, se én nem aludtam el. Igaz, még csak délután 5 óra volt, de kint már kezdett sötétedni. 

Nálam aludtak mindketten, hisz van nálam elég hely :P.

Vanessa a vendégszobában, Rob pedig a hálómban aludt. De nem volt semmi "hancúr", mert Rob látta rajtam, hogy megvagyok fázva, és nem akarta, hogy jobban megbetegedjek, és persze én sem akartam, nehogy Rob is elkapja. Még egy csókot sem kaptam. Vagyis de, de nem olyan igazit! Épphogy összeértek az ajkaink... ez nem fair! Legközelebb jobban vigyázok magamra. 

Másnap reggel, mintha kicseréltek volna! Semmi jele nem maradt a megfázásnak! Rob tényleg jó orvos! Fogalmam sincs mi volt az a gyógyszer, de hatásos volt! 

Robert mellkasán feküdtem, ő pedig édesen szuszogott alattam, s mikor felnéztem rá, a elöntötte a szívem a szerelem... Édes ajkai elnyíltak, a szemei csukva voltak, egyik keze a hátamon, a másik a hasán feküdt, és ezt a romantikus pillanatot is meg kellett szakítsa valami...

 - Kris, tudod, hogy nem szeretem, ha álmomban nézel engem - mondta Rob. Igaz a pillanat odalett, de helyét átvette a nevetés.

 - Már nem alszol, szóval nézhetlek - válaszoltam mindentudóan neki. Erre ő is elmosolyodott.

 - Nagyon szeretem, hogy benned egy igazi szópárbaj ellenfelére találtam - olyan aranyos volt, miközben ezeket a szavakat elhagyta ajkai, hogy sóvárogni kezdtem a csókjáért. Fölágaskodtam, hogy egy szinten legyenek az arcunk, mire ő kinyitotta a szemeit.

 - Jó reggelt - mondta mosolyogva, és közelebb húzott magához. Ajkaink édes csókban forrtak össze. Egy pár perc után viszont nekünk ez már nem volt elég. Rob rám feküdt és szorosan nekem nyomta kőkemény vágyát. Úgy éreztem, hogy már csavarni lehet az alsómat, és lüktettem is - ami olyan intenzív volt, hogy szerintem Rob is érezte - de Rob úgy döntött, hogy húzza egy kicsit az agyamat, és nekem dörgölte magát. Belenyögtem a csókunkba, amely szenvedélyes és szeretettel teli volt. Ő is megunta ezt a tempót, mert szinte vadállatokat megszégyenítő módon szaggatta le rólam az atlétámat, amelyben aludtam. Más nem volt rajtam csak az, meg egy francia bugyi. Bevallom, más nincs is a szekrényemben, csak francia bugyik, és csipkés melltartók. 

A nyakam csókolgatta, és közben a kezei a bugyimban - amely már említettem csurom vizes :P - matattak, profi módon. Megéreztem két ujját magamban, mire elég hangosan felnyögtem, amit szerintem nem kelletett volna, mivel Nessa alig egy pár szobával odébb alszik. Legalábbis remélem, hogy még nem kelt fel. 

Rob ügyet sem vetett arra, hogy milyen hangos vagyok, sőt, inkább kérlelt, hogy nyögjek még, és hogy ne hagyjam abba! Ha akartam volna se tudtam volna abbahagyni. Megrészegültem a vágytól. Rob olyan jól csinálta! Mikor már látta, hogy nem bírom tovább, megszabadított minket a fölöslegessé vált anyagoktól, és lassan (!), belém hatolt, közben a szemeimbe nézve vallott szerelmet. Valahogy - nagyon nehezen - viszonoztam a vallomását. Ahhoz képest milyen lassan hatolt belém, elképesztő ritmusban űzött minket a továbbiakban a kielégülés felé, ami nem is váratott olyan sokat magára. Egyszerre értük el az orgazmust. Rob arcán megcsillant a boldogság, a szeretet, a szerelem... és azt hiszem az én arcom is ezeket az érzelmeket tükrözhették. Percekig, talán órákig néztük egymást, de valami furcsa zajra lettünk figyelmesek. Felöltöztünk, és egy utolsó csókot váltva kimentünk a hálóból, és a konyhába mentünk, ahol Vanessa valamin nagyon ügyködött. Épp lekvárral kente meg a fánkját. Amikor meglátott mosolyogva hozzánk szaladt, és megölelt minket. Tényleg úgy éreztem magam, mintha egy családba csöppentem volna, ahonnan pont én hiányzok. És most végre hazaértem.

Megreggeliztünk, és közben jókat nevettünk, és beszélgettünk. Egyszer viszont valami furcsa neszre lettem figyelmes. Mintha egy ablak nyitva lett volna. 

Felmentem a hálóba, amelynek az ablaka nyitva volt. Ez furcsa, pedig én nem nyitottam ki. Bezártam és visszamentem a konyhába, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. 

Az egész napot bent töltöttük a házban, mivel az volt a mikulásajándékunk, hogy ma nem kelletett bemenni az egyetemre. Kár, hogy Ash be kelletett menjen, mert ma el akartam vele beszélgetni. 

Este ismét itt aludt nálam Rob és Nessa. És Robbal ott folytattuk ahol a reggel abbahagytunk... 

Remélem tetszett! Itt se kíméljetek! A Komiknak pedig nagyon, nagyon, nagyon, nagyon örülnék! 

:*

12.Fejezet - Family Life (part two)

Sziasztok! Meghoztam a várva várt második részét a 12. fejezetnek! ;)

Remélem tetszik majd! 

Nagyon szeretlek titeket, és örülök, hogy újabb RO-val bővültünk... ;)

Jó olvasást!

xoxo

N.

Reggel Vanessa keltett. És hát nem úgy, hogy kedvesen megszólított: „szia Kris! csináltam neked reggelit, kávét, itt az újság, nyugodtan feküdj vissza délig én nem zavarok...”, áhh... a f**szt! Sunyin bebújt az ágyba, és elkezdett ugrálni rajta, s közben azt kiabálta, hogy „kaját! kaját!”. Én pedig ezért a reggeliért, letepertem szegéynkét az ágyra, és jól megcsikoltam! Időközben Rob is adott életjelet magáról, s végül ő is beszállt a játékba. Tíz perc játék után Vanessa pocakja hangos korgásba kezdett, szóval jobbnak láttuk megtankolni. 

A reggeli a kedvenc kajám volt. Pizza!!! :D Igen, igen, tudom, nem valami egészséges kaja, de szarni bele!!! XD Nem szó szerint... :D

Miután rendesen megtömtük magunkat jobbnak láttam, ha lelépek, mert már amúgy is, az óra tízet mutatott, és nekem estére vissza is kell érnem a koliba. 

Vanessa arcán, láttam, hogy egy kicsit elkeseredett arcot vág, de tudattam vele, hogy hamarosan ismét látjuk egymást. Mivel Rob a kocsijával vitt a tengerparti házba és majd magához is, ezért kénytelen voltam Robbal hazamenni. Nem mintha ellenére lettem volna. Hiszen én minden pillanatnak örülök, amit vele töltök. Az elmúlt egy hónap sok mindent megváltoztatott. Egyszerűen imádom Robot! Nem éreztem még így senki iránt sem. És ami a legjobb, hogy tudom, hogy ő is viszont szeret engem. Hogy honnan? Érzem! 

Az utat nagyon csendben tettük meg. Rob az útra, én pedig rá figyeltem. Amint a hosszú ujjait néztem, a gyönyörű kék szemeit, a hosszú, borzos haját, átfutott rajtam egy boldogság hullám. Olyan boldog voltam, hogy ez az adonisz az enyém. Csak az enyém! Szeretem őt! Jobban mint akárkit ezen a földön! Rám tekintett, és láttam a szemeiben, hogy ő is ugyanúgy érez jelenleg mint én. Szinte meg lehetett tapintani a rózsaszín felhőket körülöttem. 

 - Megérkeztünk - mondta Rob. Észre se vettem, hogy már a kapum előtt parkol a kocsi. Rob kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót. Nem győzöm hangsúlyozni mennyire úriember. :P

Az ajtónál, épp a kulcsomat kerestem, mikor Rob megölelt hátulról, és a nyakamat kezdte el lágyan szívogatni. Halkan felsóhajtottam, és egyre gyorsabban kerestem a kulcsot. Mikor meglett kinyitottam az ajtót, és az első dolgunk az volt hogy egymás ajkait kezdtük falni. Nem is akárhogy. Szinte téptük egymás ajkait, és bevallom, hogy cseppet sem bántam. Egy kicsit elragadtattam magam, mivel Rob isteni telt ajkaiból egyszer csak folyni kezdett a vér. Ekkor viszont észbe kaptam. Ezt nem kellene ennyire durván csinálni.

 - Ohh... Rob, annyira sajnálom, de tényleg én nem aka... - nem tudtam folytatni a mondanivalómat, mivel Rob betapasztotta a számat a sajátjával. Olyan csókot adott, hogy a térdeim is megremegtek tőle. Mindent befedett az a bizonyos vörös köd. úgy tartott Rob a karjaiban, mintha egy rongybaba lennék. Ekkor viszont felemelt, és meg sem állt velem a hálóig. Úgy látszik nem érdekli, hogy folyik - vagy már csak folyt - a vér az ajkaiból. Engem ugyan nem zavar. 

Olyan mintha tudná, hogy mire vágyok. Amikor azt szerettem volna, hogy lágyabban csókoljon, akkor úgy csókolt, mintha porcelánból lennék, s mikor ezt, hogy legyen egy kicsit szenvedélyesebb, és vadabb, akkor átkapcsolt. Az elkövetkezendő 20-30 percben viszont nem pazaroltam gondolkodásra az időt. Engedtem, hogy a vágyaim vezessenek. Rob ugyan nem bánta ahogy láttam... és éreztem... :P

Egy szenvedélyes szeretkezés után letusoltunk, majd összecsomagoltam. 

Körülbelül egy olyan 10 percig tartó csók után mindketten elindultunk. Én Bostonba, Rob pedig haza, Vanesszához. 

Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon az elmúlt éjjel, miért nem álmodtam a furcsa vámpírcsajsziról. Olyasmi is megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha ez a Katherine nem csak a képzeletem szüleménye. Mi van akkor, ha tényleg létezik? És megálmodtam a tartózkodása helyét. Arra is gondoltam, hogy elrepülök Londonba, de elvetettem ezt az ötletet. Ugyan már Kris! Te nem vagy ennyire bolond! Nem szabad hallgatnod az álmaidra! Vámpírok nem léteznek, és kész! Bekapcsoltam a rádiót, hátha adnak valami jó számot is... Jelenleg a valami diszkó szám ment. LMFAO - Party Rock Anthem... bevallom, ahhoz képest, hogy mennyire nem állom az ilyen dalokat, az bizony nagyon megtetszett! :P

Ezután egy melankolikusabb dal vette kezdetét. Ismerem a dalt. Adele - Someone Like You.

Az egész utat végigénekeltem. Szinte minden dalt ismertem. 

Mire a koliba értem, már alkony volt. A kedvenc napszakom! Még nem voltam fáradt, ezért miután kipakoltam, elmentem az egyik törzshelyemre. Egy közeli parkba. Gyönyörű hely, és ahogy a kora téli naplemente megvilágította olyan volt mint egy álom. Csináltam is egy képet róla, azért, hogy mindig, mikor ránézek jusson eszembe, az az érzés ami jelenleg átjárja a lelkemet, és hogy sose felejtsem el azt, hogy az élet múlandó, és ezért ki is kell azt élvezni... 

Hát ennyi lenne lánykáim ;)

Remélem megtiszteltek a komitokkal! És ismét bocsánatotokért esedezem, amiért ennyit késtem ezzel a felessel :D  

A park:

I'm sorry... :(

Sziasztok!

Nagyon-nagyon sajnálom, EGY EGÉSZ HETET kések a frissel - vagyis csak annak a felével - de igérem, hogy holnapra felteszem az új részt. Vagyis csak a felét. :P

Gondolom, nagyon a p**csába kívántok, de nagyon nehéz nyolcadikosnak lenni. Lehet, hogy nem érdekel titeket, de azért elmondom, hogy, hogy is zajlik nálam egy hét...

Hétfő: 3. suliban, aztán 4-5ig hittan. :( És mivel tanulnom is kell...sajnos... alig marad időm még élni is...

Kedd: 1.vagyok - hála az Istennek... - és szerencsére, a tanuláson és a gyakorláson kívül, semmi dolgom, úgyhogy ezentúl keddenként fogjátok kapni a frisseket... és be is fogom tartani!!!

Szerda: ismét 3.vagyok a suliban, és 4-5ig gitáróra... hatra hazakeveredek, aztán tanulok...X(

Csütörtök: :-<, 3.vagyok, és aztán tanulás! Ismét...X(

Péntek...az én napom! :P: Csak kettőig vagyok, és 4-5.is megint hittanóra... De öttől, viszont weekend... :D

Szombaton vagy bulizni megyek, vagy csavarogni... de az biztos, hogy nagyon ritkán ülök itthon, vasárnap pedig mise után időm mint a tenger. Ezért hoztam mostanában vasárnap a frisseket! 

Remélem megértitek! És bocsi, hogy ennyit papolok magamról, de nem tehetek róla...szeretek magyarázkodni ;).

Holnap akkor, hozom a frisst! ;)

Kellemes estét!

xoxo

N.

12.Fejezet - Family Life (part one)

Sziasztok! 

Nagyon sajnálom, amiért ennyit késtem vele, de komolyan mondom, olyan zsúfolt a napirendem, hogy nem marad semmi szabadidőm. És ami a legjobb, hogy az elkövetkezendő 3hétben írom a féléviket. úgyhogy, ne számítsatok semmi exrtára tőlem... És szeretném ezen a blogon is bevezetni azt, hogy felosztom a fejezeteket 2-3 részre. Sajnálom, de most csak ennyit tudok tenni :(. 

Ez az első rész. Remélem tetszik! A másodikat holnap fogom hozni. 

Jó olvasást!
xoxo

N.

Ez nem lehet igaz! Hisz ő az a nő, akiről álmodtam. A vámpír. De miért álmodok róla? Hisz még soha életemben nem láttam őt. És miért álmodom azt, hogy ő egy vámpír? Vámpírok nem is léteznek. Talán ez véletlen? Lehet, hogy már láttam őt valahol, vagy egy hasonló személyt, és csak beképzelem, hogy ő az? Lehetséges. Igaz, még soha nem fordúlt elő velem ilyesmi. Vanessa arcára pillantottam, és láttam rajta, hogy valami nincs rendben. A mosolyát felváltotta a szomorúság.

 - Neked nem tetszik az anyukám igaz? – kérdezte. Azt hittem, hogy rögtön el fogja sírni magát. Na azt nem engedhetem!

 - Dehogynem. Ne butáskodj! Nagyon szép anyukád volt – erre Vanessa arca ismét felvidúlt

 - Olyan jó lenne, ha emlékeznék rá – válaszolta. Erre inkább nem mondtam semmit. Jobbnak láttam, ha terelek, mert még a végén elerednek a könnyei, én pedig nem akarom, hogy miattam sírjon. Biztos sírt már eleget az anyukája elvesztése miatt...

Az órára pillantva rájöttem, hogy bizony itt az idő, hogy Vanessa ágyba bújjon, de mielőtt elaludt, megkért, hogy olvassak neki a kedvenc könyvéből. Én készségesen teljesítettem a kívánságát. Egy fél óra olvasás után már úgy aludt a kis aranyos szöszi mint a tej. Ekkor felkelt bennem az anyai ösztön. Nagyon jól éreztem magam Vanessa közelében. Úgy éreztem, mintha azt szeretné, hogy én legyek az anyukája. A helyében én is így viselkednék. Olyan fiatalon halt meg az anyukája, hogy nem is emlékszik rá. Én itt és most, megesküszök, hogy úgy fogok vele viselkedni, mintha a lányom lenne. És sose fogok neki csalódást okozni.

Háttal űltem az ajtónak, de éreztem, hogy Rob a küszöbön áll. Megfordúltam, és ott állt előttem Ő. A kócos hajával, az enyhén napbarnított bőrével, gyönyörű égszínkék szemével, és fiatalos, kacér mosolyával. A szívem gyorsabban kezdett verni, a kezem izzadni kezdett, és úgy éreztem, hogy ez AZ! Ez bizony szerelem. Sosem éreztem még ilyet. Pedig sok fiúba volt már „szerelmes”, de most rájöttem, hogy nem beléjük voltam szerelmes. Hanem a szerelem gondolatába. 

Felálltam odamentem hozzá, és megöleltem. Amint beszippantottam illatát, úgy éreztem, hogy megszállja szívemet a szerelem. Olyan régóta vártam már erre. Simán el tudom képzelni Robbal az életem. De jobb, ha még nem élem magam nagyon bele. A kapcsolatunk, még az elején tart, és nem lenne szerencsés, ha megint belelovalnám magam egy olyan dologba, ami nincs.

Egy gyors zuhany után, bebújtam a puha, és meleg takaró alá, Rob pedig egy pár perc múlva csatlakozott hozzám. Oldalamra fordúltam, Rob pedig szorosan magához ölelt, és össze vissza csókolgatta a nyakamat, és az arcomat. Nagyon jól esett tőle, hogy ilyen kedvesen, és figyelmesen bánik velem.

      - Nagyon szeretlek Kris – mondta miután abba hagyta a csókolgatásomat.

      - Én is téged Rob. Nagyon! – válaszoltam, mire ő mégjobban magához szorított. A fellegekben éreztem magam, és eme csodás érzések között nyomott el az álom. 

11.Fejezet - Találkozás

Sziasztok! Huh! Hát igen... tudom... majdnem egy hetet késtem vele! De nem tudtam máskor megírni! Nem jött az ihlet, és időm sem volt rá! Nekem is mindig keresztbe tesz a suli! 

Na de nem panaszkodok nektek tovább! 

Jó olvasást!

xoxo

N.

     Milyen szép az alkony. Amikor már nem látszanak a nap sugarai. Mikor olyan az ég, mintha két világot választana el egymástól. A nappalt, az éjszakától. A nappalt, a kedvenc napszakomtól. Imádom az éjszakát. Miért ne tenném, hisz az éjszaka egyik lénye vagyok. Nappal alszok. Ma személy szerint a repülőgépen aludtam, mikor úton voltam ide, Londonba. Megúntam Párizst, és amúgy is, kezdett gyanús lenni a sok állattámadás. Felvettem az egyik kedvenc ruhámat, egy magassarkút, és elindúltam várost nézni. Általában erdőkben szoktam vadászni, de ma nem volt kedvem elszaladni odáig, ezért az egyik sikátorban talált drogost öltem meg. A hulláját pedig elégettem. Nem akarom, hogy itt is gyanakodni kezdjenek. Mikor jóllaktam elindúltam egy kis étterembe. Az étterem egyik ablaka tükröződött, s mikor megláttam magam, rájöttem valamire. Ez nem én vagyok. Ez is csak egy álom. Fogalmam sincs kinek álmodom magam, de az biztos, hogy ez nem lehet véletlen. Már másodjára álmodom ugyanazt. Lassan kinyitottam szemeim, és ugyanott találtam magam, ahol elaludtam. Az oldalamra voltam fordúlva, Rob mellasa a hátamnál volt, és éreztem minden lélegzetvételét. Olyan megnyugtató volt. Csakhogy akadt egy kis probléma. Ismét rámtört a kancaroham, mivel Rob kissebbik énje a fenekemnek nyomódott. Elkezdtem fincánkolni és éreztem, hogy kezd keményedni. Azt hittem szétrobbanok a vágytól.

      - Ugye tudod, hogy ez nem volt szép tőled?! – mondta Rob elfuló hangon. Egy kicsit lesokkoltam, de aztán folytattam a tevékenységem.

      - Azt hittem, hogy alszol – válaszoltam, s közben hátranyúltam, s a fenekébe markoltam.

      - Megőrítel! – mondta s csókolgatni kezdte a nyakamat

      - Megérdemelsz egy kis kényeztetést, hisz egész éjjel... és reggel azon voltál, hogy boldoggá tegyél – egy kicsit kótyagos voltam, mert nem csak csókolta, hanem harapdálta is a nyakamat, a keze pedig a melleimet becézgette. Nem tudok betelni vele! Hiába egész éjjel szeretkeztünk, én még többet, s többet akarok! Úgy gondoltam húzom egy kicsit az agyát. Felkeltem az ágyból, és elindúltam a fűrdő felé. Így legalább két legyet ütök egy csapásra. Azt gondoltam, hogy Rob majd csatlakozni fog hozzám, és igazam is lett. Egy pár perc után beállt mellém a kabinba, és nekidöntött a falnak.

      - Azt hitted elmenekülhetsz előlem? – kérdezte elsötétűlt tekintettel, és szenvedélyes hangnemmel. Ha lehetséges ettől mégjobban beindúltam! A kezeimet a fejem fölött lefogta egyik kezével, a másikkal pedig felemelte az egyik lábam, és nekemdörgölte magát. Kéjes nyögés hagyta el az ajkaimat, amit Rob azonnal be is tapasztott a sajátjával. Olyan szenvedélyes csókkal ajándékozott meg ismét, hogy ha nem nyomott volna a csempének a padlón kötöttem volna ki. Tetszett az efajta vadság. Ajkaim után a nyakam kényeztette. Viszont vágytam arra, hogy megérintsem, de nem tudtam, mivel a kezeim még mindig a fejem fölött voltak. Körülbelül egy fél órát kényeztettük egymást a zuhany alatt, aztán úgy gondoltuk jobb lenne ha elmennénk valahova. Hisz nem egészséges hogy egész nap csak alszunk és szeretkezünk. Jó tudom, a szex jót tesz az egészségnek, de minden jóbol megárt a sok.

      - Nem akarsz feljönni hozzám? – kérdezte Rob mikor már a hálóban űltünk az ágyon. Felöltözve.

      - Hozzád? És otthon van a lányod is?

      - Igen. Nem akarsz vele találkozni? – kérdezett vissza egy kicsit szomorúan. Nem akartam megsérteni, de...

      - Hát... az az igazság, hogy nem. Félek. ki tudja hány játékát fogja hozzámvágni ha meglát? Lehet, hogy azt fogja gondolni, hogy el akarlak lopni tőle – adtam hangot aggályaimnak. Tényleg féltem! Ki tudja hány módszert fog bevetni, hogy eltegyen láb alól? :-/

      - Ugyan már Kris! Ő nem olyan! Meglátod, szeretni fog! – válaszolta Rob! Nah jó, egy kicsit megnyugodtam. Hisz tőle jobban senki sem ismeri Vanessát. Este nyolc óra volt, ami azt jelenti, hogy átaludtuk az egész napot! Beűltünk Rob kocsijába, és elmentünk a belvárosba. Negyed óra volt az út, amit nagyon csendben tettünk meg! Rob az útra, én meg a lehetséges esetekre figyeltem. Tehát: első eset: a legrosszabbik! Meglát majd sikítva elszalad tőlem. Második eset: ez is rossz! Meglát, majd hozza a konyhából apuci húsvágó kését, és leszúr vele! Nah jó, eddig biztos nem fajúlna a dolog. Mert ha meg is történne elszaladnék. Harmadik eset: ez valamivel jobb! Meglát, s elkezd bunkózni velem! Ennek sem nagy az esélye, mert öt éves! Kamasz kórban kezdenek bunkók lenni a gyerkőcök! Igen, most a tapasztalat beszélt belőlem! Negyedik eset: Ez a legjobb, és a legvalószínűtlenebb is! Meglát és megölel! Ez azért valószínűtlen, mert nincs oka rá, hogy megöleljen! Kivéve, ha Rob elő nem készítette a terepet!

      - Nagyon csendben vagy! – mondta Rob, mikor leparkolt.

      - Csak gondolkozok – válaszoltam.

      - Nem kell félned Kris! Nem rossz lány! De annyit tudnod kell róla, hogy a pédaképe Selena Gomez – na én itt lesokkoltam! Nekem nagyon is bejön Selena stílusa! Néha olyan rockeres tud lenni! - és a kedvenc színe a fehér - a fehér??? Általában a rózsaszín az ötévesek kedvence. Mindegy...

Mikor a lakása elé értünk, a gombóc kezdett egyre nagyobb lenni a hasamban. Bevallom nagyon féltem ettől az öt éves kis csajszitól. Féltem, hogy nem fogok megfelelni neki! Kattant a zár, nyílt az ajtó, én meg majd becsináltam félelmemben! Nyugi Kristen! Nyugi! Nem fogsz belehalni! Legalábbis remélem, hogy nem...XD

Bementünk a lakásba, és ott volt... a senki! A lakás üres volt.

 - Nyugi Kris! Úgy látszik Vanessa Amandánál van. Foglalj helyett - leűltem a konyhapúlt elé.

 - Kérsz valamit? – kérdezte Rob. Én csak egy fejrázással intettem, hogy nem. Eléggé be voltam szarva még mindig.

 - Szia apu – köszönt egyszer egy hang a hátam mögül. Édes Istenem! Nah most bántam meg, hogy kék farmert vettem fel. Jobb lett volna barnát. Akkor legalább nem lenne ennyire feltűnő! Lassan megfordúltam és ott állt előttem Vanessa. Alacsony, kb 130cm magas, szőke hajú kék szemű – úgy látszik elég sok gén van belőle apuciból. Igaz, még nem láttam anyucit, szóval inkább nem mondok semmit – és szia... őhm...

 - Kristen! Nagyon örvendek. Gondolom te vagy Vanessa – mondtam neki mosolyogva.

 - Igen. Milyen szép vagy! És milyen szép a neved! – nah erre a kijelentésre nem voltam felkészűlve! Te jó ég! Haladunk! Űgyes vagy Kris, csak így tovább!

 - Köszönöm, te is szép vagy – mondtam, mire Vanessa mosolya mégnagyobb lett. Leűlt mellém, és elkezdtünk beszélgetni. Kifaggattuk egymást, a kedvenc színeinkről, filmejinkről... Rob pedig mosolyogva figyelte hogy én milyen jól szót értek a lányával. Vanessa elcipelt engem a szobájába, ahol megkért, hogy játszak vele. Nagyon szívesen barbíztam vele, habár, én már rég kinőttem ebből a kórból.

 - Mutathatok neked valamit? – kérdezte a kis szöszi. Olyan aranyos volt! Nem is tudom, hogy képzelhettem azt, hogy majd ez a kis csöppség bunkózni fog velem. Igaz, még csak egy órája ismerjük egymást!

 - Persze. És mi lenne az? – kérdeztem vissza. Vanessa erre nem mondott semmit, csak felállt, és kivett egy fényképet a szekrényéből. Leűllt mellém, és együtt néztük meg.

 - Ő itt az anyukám – mondta. Megnéztem és lesokkoltam. Hisz ő...

A ruha:

A cipő: